Gotthárdi Hírek 2002.04.11.

Hírek

Az elmúlt hónapban a hivatal 6 lakóház építési és 3 használatba vételi engedélyt adott ki.

Január 1-től március 20-ig a mozgáskorlátozottak közlekedési támogatására 132 kérelem érkezett, ebből 112-t bíráltak el és mindössze egyet utasítottak el. Hét esetben személygépkocsi szerzési támogatást is nyújtottak.

Kijavították a Zsidai út sérült útpadkáját, a munka során 55 méter zárt csapadékcsatornát építettek.

A Közszolgáltató Vállalat befejezte a kethelyi hősi emlékmű karbantartását.

 

Rendőrségi hírek

Mozgalmas nap. Március 25-én több lopás is történt környékünkön. Szentgotthárdon az egyik újságos pavilon ablakát törte be a tettes és elvitt egy Playboy magazint, majd parkoló személygépkocsiból emeltek el éjszaka egy női táskát 50 ezer Ft értékkel.

Farkasfán az egyik hétvégi házból fűnyíró gépet és benzines kannát loptak el kb. 60 ezer Ft értékben.

Rábagyarmat térségében, erdőterületről szállítottak el négy szál erdei fenyőt és két köbméternyi gyertyánfát. A kár 30 ezer Ft.

Merész tolvaj. Március 27-én nappal loptak el egy kerékpárt az Árpád utcából. A kár kb. 12 ezer Ft.

Szépségápolás készpénzzel. Szentgotthárdon egy szépség stúdióba törtek be március 28-án éjjel és 115 ezer forintnyi készpénzzel távoztak a tettesek.

Nagyszombati látogatás. A polgármesteri hivatal riasztója jelzett betörést március 30-án este. A kiérkező járőr a helyszín közelében elfogta a cselekménnyel alaposan gyanúsítható helybelit, aki az épület hátsó bejáratán át próbált meg behatolni.

 

Rendőrségi felhívás

A Körmendi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya államigazgatási eljárást folytat Kovács András nádasdi lakos eltűnése ügyében.

Nevezett 2002. április 03-án munkahelyéről, a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola Lőteréről, a saját tulajdonú, FAH-674 frsz-ú, fehér színű, DAEWOO Racer típusú személygépkocsijával ismeretlen helyre távozott.

Kovács András személyleírása:

52 éves, 170-175 cm magas, kb. 75 kg sovány testalkatú, barna hajú és barna szemű férfi. Az eltűnésekor viselt ismert ruházata: kopott farmernadrág, flanel ing és farmerdzseki.

Kovács Andrásról az alábbi fényképfelvétellel rendelkezünk.

Aki érdemleges információval rendelkezik az eltűnt személyről vagy a fentiekben leírt gépjárműről a Körmendi Rendőrkapitányságot a 94/410-023 telefonszámon tudja tájékoztatni.

 

Évfolyamtalálkozó

Évfolyam- és ezen belül osztálytalálkozót szerveznek az 1977-ben, akkori nevén Arany János u.-i Általános Iskolában végzettek részére. A 25 évvel ezelőtt végzett 8. osztályosok találkozója 2002. június 8-án, szombaton 16 órakor kezdődik az iskolában. A szervezők várják volt diáktársaik jelentkezését az alábbi telefonszámokon:

Dervarits Erika, 06-304-264-677 és Szilágyi József 06-209-237-064.

A szervezők kérik, hogy az évfolyamtársak mindenképpen jelentkezzenek, akkor is, ha nem tudnak a találkozón részt venni.

Jegyzet

Lezajlott hát a sokak által sorsdöntőnek nevezett országgyűlési képviselőválasztások első fordulója. Messzemenő következtetéseket még nem lehet levonni, két dolog látszik biztosnak.

Az egyik, hogy minden matematikai valószínűséget figyelembe véve úgy tűnik, kormányváltásra kerül sor, hiszen a Fidesz-MDF választási koalíció néhány százalékkal az MSZP mögött végzett, és nincs potenciális koalíciós partnerük. A másik dolog már teljesen biztos, egyéni képviselőnk személye, Németh Zsolt (Fidesz-MDF) az első fordulóban a választás érvényessége mellett 60,9 %-ot szerzett, ezzel az abszolút többséggel már tagja az új országgyűlésnek.

Nagyon fontos és biztató adat a választási részvétel magas aránya, ilyen magas eredményre még nem volt példa a rendszerváltás óta. Az is érdekes, hogy a kis pártok, köztük az érzelmek és ideológiák mentén politizálók rosszul szerepeltek, az emberek inkább programokra, konkrét adatokra voltak vevők. Hátrány azonban, hogy mindössze három párt jutott a parlamentbe, és félő, hogy el is veszítik eddigi támogatóikat is, ez pedig jelentheti majd a demokratikus, öntudatos politizálás deficitjét is.

A szakemberek minden bizonnyal értékelik majd az eredményeket, levonják a következtetéseket. Az azonban valószínűsíthető, hogy országgyűlési képviselőnk ellenzéki lesz. Persze, lehet attól tartani, hogy az új kormány büntetni fogja ezért térségünket, azonban bízhatunk abban, hogy ez nem következik be, főként, ha az MSZP és az SZDSZ betartja választási ígéreteit.

A város szempontjából fontos kérdés, hogy az esetleges új kormány megszünteti-e az adóerőképességből származó elvonásokat, erre több ígéretet is tettek. Ha igen, akkor Szentgotthárd következő évi költségvetése mintegy 400 millióval több lehet a jelenleginél, és oldani lehet a szorosra húzott nadrágszíjon.

Az is valószínűsíthető, hogy az országgyűlési választások eredménye nagy mértékben befolyásolja majd az őszi helyhatósági választásokat, számíthatunk arra, hogy a második forduló végleges eredményének ismeretében több polgármester- és képviselőjelölt is színre lép. Számunkra az lesz majd az igazi nagy “meccs”.

-igor-

 

Választási eredmények

Az országgyűlési képviselőválasztások előzetes eredményei az Országos Választási Bizottság adatai alapján, a szavazólapok 100 %-os feldolgozása után. Az eredményt január 8-án, 0 óra 35 perckor adták ki., így nem számítanak hivatalos végeredménynek, csupán tájékoztató jellegűek.

A Vas megyei listás szavazás eredménye:

Fidesz-MPP 53,42 %

MSZP 32,44 %

SZDSZ 5,42 %

Centrum 3,58 %

MIÉP 3,06 %

Munkáspárt 1,22 %

FKGP 0,73 %

Reform Kisgazdapárt 0,12 %

Vas megye 5. sz. választókerületének egyéni képviselőjelöltekre leadott szavazatai:

A választókerület 44.467 választásra jogosultja közül 32.654 fő adta le szavazatát, ez 73,43 %-os részvételnek felel meg.

Az első oszlopban a jelölt és a jelölő párt neve, a második oszlopban a leadott szavazatok száma, a harmadik oszlopban pedig a %-os arány szerepel:

Németh Zsolt (Fidesz-MDF) 19.702 60,9 %

Dr. Pusztai Gyula (MSZP) 8.236 25,46 %

Sütő Kálmán (Centrum) 1.528 4,72 %

Mészáros Béla (SZDSZ) 1.306 4,04 %

Szabadi István (MIÉP) 1.186 3,67 %

Dakó Ernő (FKGP) 392 1,21 %

Az adatok alapján választókerületünkben nem kerül sor második fordulóra, egyéni országgyűlési képviselőnk a 2002-2006-os ciklusban már második alkalommal Németh Zsolt (Fidesz-MDF) lesz.

Vas megye k÷zbiztonsßgi helyzete

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság a közelmúltban értékelte a megye közbiztonsági helyzetét. A tájékoztatóból kiderül, hogy országos szinten az egyik legbiztonságosabb megyének számítunk, kismértékben emelkedett a lopások száma, a garázdajellegű cselekmények száma viszont csökkent. Továbbra is magas magas az ittas gépjárművezetők okozta balesetek száma.

Vas megye továbbra is az ország egyik legkiegyensúlyozottabb, legbiztonságosabb területe. A 2000. évihez viszonyítva az elmúlt évben az ismertté vált bűncselekmények száma 8970-ről 9952-re emelkedett, mely szerint az országosan ismertté vált bűncselekmények 2,1 %-át követték el Vas megyében, ezzel a megyék közötti rangsorban a nagyon jónak mondható 19. helyet foglaljuk el.

A bűnözés szerkezetében jelentős változás nem történt, továbbra is a vagyon elleni jogsértések a leggyakoribbak. E kategóriában a leggyakoribb lopások száma 12,4 %-kal, a betöréses lopásoké 10,6 %-kal növekedett. Ezen bűncselekmények döntő részét a szombathelyi, a körmendi és a sárvári rendőrkapitányság területén követték el.

Komoly gondot okoz a megyében előforduló gépjárművekből történő lopások viszonylag magas száma. Tényszerűen meg kell állapítani, hogy a sértettek jelentős része gondatlanul jár el, jól látható helyen hagyják az esetenként záratlan gépkocsijaikban értékeiket.

Gyakorlatilag alig érzékelhető, kismértékű emelkedés tapasztalható a kerékpárlopásoknál, ennél jelentősebb (9,1%-os) a csökkenés a zsebtolvajlások eseteiben.

Ezzel szemben számottevően (13,2%-kal) csökkent a személygépkocsi lopások száma e jogsértés tekintetében legveszélyeztetettebb terület a megyeszékhely lett, a korábbi Bük, Bükfürdő helyett.

A rablások száma tavaly és 2000-ben is egyaránt 27-27 volt. A fegyveres rablások száma 5-ről 4-re csökkent, a felderítési eredményesség javult, 66 %-ról 75 %-ra. Ezen kiemelkedően erőszakos cselekmények célpontjai 3 esetben takarékszövetkezeti fiókok, míg egy esetben falusi postahivatal volt.

Az erőszakos, garázda jellegű deliktumok kis mértékben, a szervezetten elkövetett cselekmények száma jelentősebben, 14,5 %-kal csökkent.

A visszaélés kábítószerrel bűncselekmények száma 9,2 %-kal csökkent. A fertőzöttség volumenét illetően Szombathely, Sárvár, Körmend, Kőszeg a sorrend. Változatlanul igaz az a megállapítás, hogy az egyes fogyasztói körök meghatározóan a városokhoz kötődnek.

Az ismertté vált bűnelkövetők száma (3,7 %-kal) csökkent, a férfiak aránya az előző évinél 4,2 %-kal magasabb, míg a nőké nem változott.

Kedvező, hogy az elkövetőként regisztrált gyermekkorúak száma 9,6 %-kal, a fiatal felnőtteké 5,2 %-kal csökkent, sajnálatos, hogy ezzel szemben a fiatalkorúak részvételi aránya 13 %-kal emelkedett.

A külföldi állampolgárok által elkövetett bűncselekmények száma csökkent, 25,7 %-os a visszaesés.

Az ismertté vált sértettek száma kis mértékben, 8,9 %-kal emelkedett, e vonatkozásban a férfiak érintettsége 7,2 %-kal, a nőké 12,2 %-kal nőtt. Valamennyi magyar állampolgár esetében ez a mutató 9,2 %-kal magasabb.

A megye ismeretlen tettes felderítési eredményessége 48,2 %-ről 54,5 %-ra emelkedett, amely az országos rangsorban a második legjobb eredmény.

Megyénk közúthálózatán a személyi sérüléssel járó balesetek száma összességében 8 %-kal csökkent, a súlyossági mutató viszont romlott. Több halálos, de kevesebb súlyos kimenetelű közúti esemény történt, mint 2000-ben.

Az okozói körben a személygépkocsi vezetők képviselték a legnagyobb hányadot. Az egy nyomon haladó járművekkel közlekedők (kerékpár, motorkerékpár) és gyalogosok részaránya csökkent, a tehergépkocsi és autóbuszvezetőké nőtt.

A balesetek okai között leggyakrabban a sebesség nem megfelelő alkalmazását rögzítettük, de magas volt – bár csökkent – az elsőbbségadási kötelezettséget elmulasztók és a kanyarodási szabályokat megszegők száma is.

Ez utóbbi két ok az összes eset 40 %-ban volt megállapítható.

A gyermekkorúak hibájából történt balesetek száma növekedett, de az okozók közötti arányuk alig haladta meg a 4 %-ot, valószínű, hogy ehhez nagymértékben hozzájárult az iskolákban végzett felvilágosító-nevelő tevékenység.

A közlekedés biztonságára egyik legnagyobb veszélyforrást jelentő ittasságot az okozók 14,8 %-ánál lehetett megállapítani, s ez az arány a 11,5 %-os országos átlaghoz képest még mindig magas.

Szennyezett a Rába

Mint fotónkon is látható, komoly gondok vannak városunk folyójával, a Rábával. A laikus számára meghatározhatatlan összetételű szennyeződés borítja, még ránézni is kellemetlen, hogy milyen károkat okoz az élővíz ökológiai rendszerében, abba még belegondolni is szörnyű. Információink szerint a hatóságok vizsgálódnak, de ki tudja miért, lassan megy a munka. A szóbeszéd szerint a szennyeződés egy része Ausztriából érkezik, másik része pedig egy gotthárdi telephelyű cégtől származik.

Miközben városvezetői szinten térségünk idegenforgalmának fejlesztését állítják előtérbe, a programok között hangsúlyosan szerepeltetve a Rábára alapozó víziturizmust, addig folyónk élővilága szép csendben kipusztul, ha lehet képzavarral élni, terméketlen pusztasággá válik folyóvizünk.

A felelősség közös, érdemi lépése az ügyben azonban csak a hatóságoknak lehet. Talán meg is kellene tenni, a városvezetők lobbizásának nagy szerepe van ebben, mielőtt egy másik lobbi tevékenysége már kész helyzet elé állít mindenkit.

Felavatták a kétvölgyi határátkelőt

Március 28-án felavatták a kétvölgyi határátkelőt, amely Kétvölgy és a szlovéniai Cepinci közti forgalmat teszi lehetővé. Az ünnepségen megjelent Mádl Ferenc magyar, és Milan Kucan szlovén köztársasági elnök is.

Pontosan egy évtizeddel ezelőtt, 1992-ben írta alá a magyar és a szlovén külügyminiszter azt a megállapodást, amely szerint nyolc határátkelőt létesítenek a két ország között. A most átadott átkelő minden nap, reggel nyolc és este nyolc között működik, nemzetközi forgalmat bonyolít, azaz nem csupán Magyarország és Szlovénia állampolgárai vehetik igénybe. Az átkelő nyitott a személyforgalom, az autóbusz forgalom előtt is, teherforgalom fogadására és vízumkiadásra azonban nem alkalmas. A magyar oldalon az út teljesen kiépített, a szlovén oldalon viszont csak a határátkelő után 800 méterig aszfaltozott az út, onnanm makadámúton juthatunk el az első szlovén településig, Čepinci-ig.

A március 28-i avatási ünnepségen a két település polgármestere köszöntötte a mintegy ezer fős ünneplő tömeget, majd Mádl Ferenc és Milan Kucan avatta fel a Kétvölgy és Čepinci közötti új, nemzetközi határátkelőt.

Kitüntetések

Március 15-e alkalmából a Vas Megyei Önkormányzat kitüntetéseit adták át Szombathelyen. Markó Péter, a megyei közgyűlés elnöke többek között szentgotthárdi szakembereket is elismerésben részesített:

Vas Megyei Önkormányzata Szolgálatáért Közigazgatási Tagozata kitüntetésben részesült dr. Haramász Zsuzsanna jegyző.

Vas Megyei Önkormányzata Szolgálatáért Oktatási Tagozata kitüntetést vehette át Bedics Sándor, a III. Béla Szakképző Iskola igazgatója.

Vas Megyei Önkormányzata Szolgálatáért Kulturális Tagozata kitüntetésben részesítették Szepesiné Fuisz Erikát, a Művelődési Ház és Színhát igazgatóját.

Vas Megyei Önkormányzata Szolgálatáért Egészségügyi Tagozata kitüntetést kapta dr. Lakosi György háziorvos, egészségügyi tanácsos.

A kitüntetetteknek gratulálunk.

 

 

Beszéljük meg! – választási fórum

Április 3-án választási fórumot rendezett a Szentgotthárdi Választópolgárok Asztaltársasága a színházban. Az 5. sz. választókörzet öt képviselő-jelöltje muttkozott be és válaszolt a kérdésekre.

A fórum moderátora, Gyuricza László bemutatkozásra kérte fel a jelölteket. Sütő Kálmán a Centrum Párt képviselőjelöltjeként mutatkozott be, Mészáros Béla az SZDSZ jelöltjeként választási üzeneteként a problémák azonnali megoldását hirdette meg. Szabadi István református lelkész a MIÉP jelöltje, az ő politikai szerepvállalását a nemzet ügyéért való felelősség irányítja. Dr. Pusztai Gyula az MSZP, Németh Zsolt a Fidesz és az MDF színeiben indul a választásokon. A képviselőjelöltek először a megye és a régió szerepéről fejtették ki véleményüket. Bár Vas megyében látványos és ugrásszerű fejlődés következett be az utóbbi évtizedben, ezt az itt élők jövedelmi viszonyai nem követték. Több jelölt szerint változtatni kellene a területfejlesztési politikán. Szabadi István a korrupció felszámolását tűzte zászlajára, Németh Zsolt és Sütő Kálmán a 8-as főút fejlesztésének lehetőségeiről beszélt.

Az 5. sz. választókörzet fejlesztésére vonatkozó programjukban az infrastruktúra fejlesztését, a kistelepülések népességmegtartó erejének növelését, munkahelyteremtést, az Őrségi Nemzeti Park lehetőségeinek kiaknázását, vasút- és közútfejlesztést fogalmaztak meg. Németh Zsolt jelenlegi képviselő a régiós politika sikereit vette számba, dr. Pusztai Gyula a kistérségi politizálás fontosságát hangsúlyozta. Véleménye szerint a kistérségek közötti különbségeket kellene a kormányzati politikának kiegyenlíteni.

A befejező kérdésre a képviselőjelöltek Szentgotthárd jövőképét fogalmazták meg. Valamennyi jelölt szerint a városnak vezető szerepet kell betölteni a térségben. Pusztai Gyula és Mészáros Béla programjában kiemelten szerepel olyan törvénymódosító javaslat, amellyel megakadályozható a további elvonás az adóerő képesség kiegyensúlyozása ürügyén. Mindketten igazságtalannak tartják az 1,2 milliárd elvonást, ami a várost sújtotta az elmúlt négy évben. Pusztai képviselőjelölt programjában a Rehabilitációs Kórház rekonstrukciójának befejezése, valamint a ciszter műemlék-együttes állami pénzből való felújítása szerepel hangsúlyosan. Elkötelezte magát apályázati programok támogatása és az értékek megőrzése mellett. Németh Zsolt a vendvidéki turizmus fejlesztésében, kihasználásában lát lehetőséget. Sütő Kálmán és Mészáros Béla az ipari park kis- és középvállalkozásokkal való bővítését, valamint az idegenforgalom fejlesztését fogalmazta meg programjában. Szabadi István a magyar kulturális értékek megmutatását, a népek közötti barátság erősítését és az ifjúság nevelését, a drogozás visszaszorítását tekinti feladatának.

Zárszóként a képviselőjelöltek megfogalmazták pártjuk lehetséges választási eredményét. Németh Zsolt 60 % fölötti eredményt vár a Fidesz-MDF-től, Sütő Kálmán 5-6 %-os Centrum párti arányban reménykedik. Mészáros Béla úgy fogalmazott, hogy pártja, az SZDSZ mindenképpen kormányzati tényező lesz. Szabadi István 15-20 %-os eredményt vár a MIÉP-től. Dr. Pustay Gyula abszolút többséget remél az MSZP-nek, s jóslat szerint lehetséges koalíciós partnereikkel 75 %-os többséget érnek el.

A fórum a színház aulájában kötetlen beszélgetéssel folytatódott.

-molnár-

 

Testületi ülésről jelentjük

Március 28-án tartotta a képviselő-testület soros ülését. A rekordhosszúságú, több, mint 5 órás ülésen meghallgatták a középiskolai oktatás helyzetéről szóló beszámolót, háziorvosi szerződésről döntöttek, rendeleteket vizsgáltak felül és módosítottak, több pályázati lehetőségről döntöttek.

Bauer Károly polgármester az ülés elején beszámolt a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács ausztriai üléséről, ahol megfogalmazták, hogy tényleges programok mentén működjenek együtt a munkában részt vevő szervezetek. Örömmel jelentette be, hogy a MÁV Területi Igazgatóságának tájékoztatója szerint előkészítik és elindítják a Graz-Szombathely-Budapest Intercity vonatot, amelynek egyik megállója városunkban lesz, ezzel rendkívüli módon lerövidül az utazási idő a fővárosba. Bauer Károly elmondta azt is, hogy a VOLÁN Rt. jóváhagyta a buszpályaudvar bérleti szerződését, egyúttal bejelentették, hogy a zsidahegyi buszjáratot a jelenlegi formában nem tudják fenntartani.

A testület hozzászólások nélkül, egyhangúan fogadta el a középiskolai oktatás helyzetéről szóló beszámolót. A polgármester kiemelte, hogy a középiskolák fejlesztése a ciklus sikertörténete, komoly figyelmet fordítottak a szakképző iskola és a gimnázium feltételrendszereinek javítására.

A képviselők döntöttek arról, hogy vállalkozói szerződést kötnek dr. Hevesi András háziorvossal, aki jelenleg helyettesítőként látja el munkáját. Egyúttal felbontják a dr. Simor Ágnes háziorvossal 1993-ban megkötött szerződést.

Hosszabb vita alakult ki a lakáscélú támogatásról szóló rendelet felülvizsgálatakor. Pochán Miklós, a pénzügyi bizottság elnöke kérte, hogy a kamatmentes kölcsönről szóló részt hagyják ki a rendeletből, mivel a kormánydöntés értelmében a lakásépítési és lakásvásárlási kölcsönök kamatai csökkentek. A vissza nem térítendő támogatások esetében pedig figyelembe kell venni az anyagi rászorultságot, ne alanyi jogon adják a támogatást. Domiter László egyetértett az elnökkel, de fontosnak tartja, hogy pontosan határozzák meg a rászorultság feltételeit. Mikos Imre szerint a rendeletet nem kell módosítani, a tapasztalatok szerint nem növekszik a város lakosságának száma, a fiatalok jelenleg is nehéz körülmények között vannak, nem szabad elvenni ezt a lehetőséget tőlük. Huszár Gábor a rendelet megszüntetése mellett érvelt. Mint mondotta, négy év alatt 40 milliót, 8 év alatt 80 milliót fordítottak a lakáscélú támogatásokra, ebből az összegből ezen időszak alatt 8, illetve 16 lakásos fiatal házasok otthonát lehetett volna építeni. Fodor József a rendelet fenntartása mellett foglalt állást, mivel azok számára, akik számítottak erre az összegre a támogatás megszüntetése óriási csalódás lenne. Enzsel István azt javasolta, hogy a rendeletbe építsék be, hogy az önkormányzatnak lehetősége van a támogatás odaítélésére, de erre nem kötelezi a testületet a rendelet. A lakáscélú támogatásokról szóló rendeletet végül módosításokkal elfogadta a testület.

A képviselők megállapították a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjait, és több lakásvásárlási ügyben döntöttek. Elutasították a Pável Ágoston lakótelepen lévő üzletek tulajdonosainak kérést, amelyben az üzletek területének megvásárlási lehetőségét kérték. Mint ismert, az üzletek a vállalkozók tulajdonában vannak, a területért azonban területfoglalási díjat kell fizetniük. A testület a kérést azzal utasította el, hogy az Általános Rendezési Terv szerint a területen vezet majd át a város nyugati elkerülő útja, az ÁRT nem engedélyezi a terület értékesítését.

Döntöttek arról is, hogy az idén nem emelik meg a gyógyszertár bérleti díját, nem járultak hozzá viszont a gyógyszertár értékesítéséhez. Az előző ülésen a képviselők elutasították a képviselői tiszteletdíj és költségtérítés emeléséről szóló előterjesztést, most pedig az erre szánt összeget átcsoportosították a rászorulók szemétdíjának támogatására. Újra napirendre került a bölcsődei létszám racionalizálása is. A megszorító intézkedések következtében a bölcsődében öt fővel kellett csökkenteni a létszámot, ebből eddig három fő létszámcsökkentésre került sor. A határozat értelmében a két fő gondozónői álláshely csökkentését a gyesen lévő dolgozók munkába állásakor kell végrehajtani.

Döntöttek a képviselők a szennyvízcsatorna hálózat építés céltámogatási pályázatának benyújtásáról. A pályázatban Zsida, Máriaújfalu és Rábatótfalu II. ütemének hálózat építése szerepel.

A körmendi Dr. Batthyány Strattmann László Kórház 7 millió 630 ezer forintos, működési támogatást kért az önkormányzattól. A képviselők erre a célra 1 millió forint támogatást szavaztak meg.

A testületi ülésen elfogadott rendeleteket következő számunkban közöljük.

-szilágyi-

A középiskolai ellátás helyzete

A képviselő-testület márciusi ülésén tekintette át a városunkban működő középiskolák helyzetét. A beszámolókból kiderült, hogy mind a Vörösmarty Gimnázium, mind a III. Béla Szakképző Iskola a közelmúlt beruházásinak köszönhetően kedvező körülmények között működik, mindkét intézmény rendelkezik reális jövőképpel.

Vörösmarty Mihály Gimnázium és Kollégium

Személyi feltételek

A pedagógusi létszám 28-ról 25 főre csökkent, ennek következtében óraadó tanárokat is alkalmaznak. A létszám alapvetően stabil, a fluktuáció mértéke a szokásos szinten van, nem érinti az alapvető feladatok ellátását. Az ének oktatást hosszútávon a zeneiskola pedagógusaival tervezik megoldani, mivel az énekórák száma nem tesz ki egy álláshelyet, hasonló a cél a rajzoktatásban is. A szakos ellátottság 100 %-os, jelenleg 8 fő tanul (egyetem, ped. szakvizsga). Mindenképpen szükséges a tánc- és dráma oktatásához újabb kollégát beiskolázni.

Tárgyi feltételek

A gimnázium tárgyi feltételei alapvetően jónak mondhatók. A hiányzó eszközöket pályázatokból próbálják beszerezni. Nagy segítség volt, hogy a gimnázium alapítványa rendelkezett olyan anyagi erőforrásokkal, hogy 2001 végén az egyik számítástechnika szaktantermet modernizálták. Reményeik szerint rövid időn belül hasonló fejlesztést hajtanak végre a másik szaktanteremben is.

A kollégiumban 2001-ben – az önkormányzat 3 millió Ft-os támogatásával – a régi épületet kifestették és a parkettát is felcsiszolták. Továbbra is gond azonban a zsúfoltság, amelyet az ÁNTSZ minden ellenőrzése során kifogásol, ezen azzal próbáltak segíteni, hogy a gimnázium épületében levő szolgálati lakást externátussá alakították, kizárólag nagykorú lánytanulók számára. Ez azonban csak annyit enyhített a problémán, hogy 2001 szeptemberében valamennyi kollégiumi jelentkezőt fel tudtak venni.

Tanulói létszám

Az elmúlt öt évben a gimnázium szerkezetében nem volt változás, a tanulói létszám a demográfiai mutatókkal, azaz a csökkenéssel összhangban mozgott. A következő tanévre a négyosztályos tagozatra 70, a nyolcosztályos tagozatra 37 jelentkező van.

A kollégista tanulók létszáma folyamatosan emelkedik, ez betudható annak is, hogy a III. Béla Szakképző Iskolában felfutóban van a 13-14. évfolyamos képzés.

A felsőoktatási intézménybe felvettek aránya az elmúlt években meghaladta az 50 %-ot, 1999-ben és 2000-ben pedig 70 % felett volt.

Megoldásra váró feladatok

A legsürgősebb feladat a kollégium új épületében a fűtés megoldása, a 12-13 éves villanykályhák javítása és üzemben tartása nagyon drága.

A gimnázium régi épülete szigetelés nélkül készült, az alsó szintek vizesednek és penészednek, a tornaterem

Sokszoros javítás után is beázik. Fontos lenne a kollégium bővítése, és teniszpálya kialakítása a kézilabdapálya mögötti területen.

Tervek

El szeretnék indítani az emelt szintű angol tagozatot, ehhez a személyi feltételek rendelkezésre állnak. Ezzel megelőzhető lenne, hogy azok a szentgotthárdi tanulók, akik ezt a tagozatot igénylik más oktatási intézményt válasszanak.

Nyitni szeretnének a 13-14. évfolyamos képzés, főként az idegenforgalom felé, ahol eredményesen tudnák hasznosítani meglévő eszközeiket. Ennek azonban komoly akadálya a kollégiumi férőhelyek szűkös száma, mivel a kollégium két intézmény tanulóit fogadja.

III. Béla Szakképző Iskola

Személyi feltételek

A pedagóguslétszám egészen 2001-ig illeszkedett a tanulólétszám alakulásához, a racionalizálási program azonban az oktatás minőségére is hatással van. A 47 fős létszámot 4 fővel, a túlórakeret pedig 50 %-kal kellett csökkenteni, így csak csoportösszevonásokkal tudták megoldani a tanórák megtartását. Például a szakiskolai nyelvi csoportok 20-22 fősek a törvényben maximált 15 főssel szemben, a szakközépiskolai gyakorlati képzések pedig 18-24 fővel folynak az előírt 12 fő helyett.

A szakos ellátottság teljes, óraadóval oldják meg a biológia tanítást, minimális órában gimnáziumi tanár tanítja a fizikát és a felsőfokú szakképzésben a humánerő menedzselés tantárgyat.

Tárgyi feltételek

Az iskola tárgyi feltételrendszerének fejlesztésére a folyamatosság és az ésszerűség a jellemző, vonatkozik ez az épület bővítésére és az egyéb eszközök beszerzésére is.

1991. Új épületet (tantermek, szertárak stb.) adtak át.

1992. Tornaterem és aszfaltos kézilabda-pálya épült, kialakították az első számítástechnika labort. Ebben az évben indult a számítástechnikai programozó és két kereskedelmi jellegű képzés.

1993. A nagy létszámú szertárak csoporttermekké alakultak át.

1994. Nyelvi labort alakítottak ki.

1995. Irányítástechnikai – villamossági labort létesítettek, elindult az irányítás-technikai műszerész képzés.

1996. Elkészültek a tervek a tetőtér beépítésére és a gyakorlati oktatóbázis kialakítására.

1997-98. Megvalósult a tetőtér-beépítés, három számítástechnikai és három nyelvi labor készült el.

2001. Megépült a tanműhelyi és laborrendszer.

A technikai eszközök műszaki karbantartása, biztonságtechnikai ellenőriztetése komoly anyagi terheket ró az iskolára, ezt, és az épületegyüttes állagmegóvását csak saját bevételük terhére tudják megoldani. Az eszközök cseréjét a vállalatoktól kapott szakképzési támogatásból (éves szinten 5 – 8 millió Ft9 tudják biztosítani.

Tanulói létszám

A tanulói létszám alakulása azt a tendenciát tükrözi, hogy – az országos közoktatás-politika szerint is – a szakközépiskolai, érettségit adó képzések kerültek előtérbe. A legnépszerűbb a számítástechnikai jellegű képzés a szakközépiskola keretében, míg a szakiskola tekintetében a kereskedő és az asztalos szakmák vezetnek. Csak minimális mértékben tudnak eleget tenni a könnyűipari és fémipari cégek szakemberigényének, a jövőben ennek érdekében kis létszámú (5-8) fős szakmacsoportokat indítanak.

A tanulói létszám az 1996/97-es 382-ről folyamatosan nőtt, a 2001/2002-es tanévben 499 főt oktatnak.

A végzősök 45-55 %-a jelentkezik felsőoktatási intézménybe, elsősorban műszaki jellegű főiskolákra, egyetemekre. A tavalyi évben a sikeres felvételit illetően országosan a 18., megyei szinten a 2. Helyet érte el az iskola.

Az iskola nagy feladat a nappali tagozatos képzésen kívül a felnőttoktatás is. 1998-ban összesen 103 fő vett részt ilyen képzésben, 2001-ben ez a szám már 182-re emelkedett. A felnőttképzés keretein belül számítógépkezelő, kereskedő-boltvezető, vendéglátó-üzletvezető képzés folyik, 2001-ben 49 fő vett részt Opel képzésben.

Megoldásra váró feladatok

Tárgyi vonatkozásban az iskola célja a megépült laborrendszer teljes felszerelése, a Vörösmarty Mihály Gimnázium Kollégiumának bővítése, komfortosabbá tétele.

Tervek

2002 őszétől indul a faipari technikus 5 éves képzés és tervben van a Berzsenyi Dániel Főiskolával együttműködési megállapodás kötése az akkreditált felsőfokú szakképzés beindítása céljából.

2003-tól esti vagy levelező tagozaton szakmai képzést, 2005-től nemzetiségi kétnyelvű szakmai képzést terveznek indítani.

 

Egy kis zeneiskola nagy napja

Bensőséges ünnep helyszínévé vált a Színház aulája április másodikán az esti órákban. Nem holmi kreált ünnepség, talmi csillogás, hanem a fiatalság és a zene egymásra találásának feledhetetlen ünnepévé. Az egykori gotthárdi zeneiskolások kamara hangversenyén a szereplőkkel és a szép számú közönséggel együtt ünnepelhetett a város is, hiszen – Csukly Gergely zeneiskola igazgató bevezető gondolatait idézve – egy alig tízezres kisvárosban sikerült a tehetségek fejlődésének feltételeit biztosítani. A volt zeneiskolai növendékek az elmúlt évek során azt is bizonyították, hogy a szentgotthárdi gyerekek legalább olyan tehetségesek, mint az ország bármely részéről származók – mondta az igazgató, hozzátéve: mindig szeretettel látják viszont őket. S, hogy a tehetségekről szólva mennyire helytállók voltak az intézményvezető szavai, arra bizonyíték az a két tucat /!/ rangos versenyeken szerzett helyezés, melyet az esten fellépő öt muzsikus ért el pályája néhány esztendeje alatt, jórészt szentgotthárdi zeneiskolásként. Kocsis Dóra /cselló/, Tóth Artúr /brácsa/, Herczeg Réka /hegedű/, Grebenár Barbara /klarinét/, Mód Orsolya /cselló/ és a váratlanul, betegsége miatt sajnálatos módon távolmaradó Vass Judit /cselló/ kimagasló eredményei is hozzájárultak a hangverseny előtti felfokozott várakozáshoz. A hallgatóságot felvillanyozta a legfrissebb hír is, mi szerint a koncertet megelőző napokban a Kecskeméten rendezett Országos Csellóversenyen Mód Orsolya 1. helyezést ért el, Kocsis Dóra pedig Különdíjat kapott úgy, hogy a Dunántúlról mindössze hárman jutottak be a döntőbe, köztük a két szentgotthárdi! Elképzelve is szívet s torkot szorongató az érzés, melyet átélhetett zeneiskolai tanáruk, Hajtó Gertrúd a hír hallatán és a koncertet hallgatván. De ne feledkezzünk meg a többi növendéket pályájára segítő pedagógusról sem: Csuklyné Bene Krisztina, Rápli Róbert és Tóth Károly, utóbbi, mint apa is büszke lehetett diákjára.

A Takács Jenő Zeneiskola és a Művelődés Háza és Színház rendezte Kamarabérlet idei második programján fellépő fiatal tehetségek mind a zenét választották hivatásukul. Kocsis Dóra, Mód Orsolya és Vass Judít a Zeneakadémián szeretné tanulmányait folytatni. Herczeg Réka a győri, Grebenár Barbara pedig a pécsi Zeneművészeti Főiskolára jelentkezik a közeljövőben. Tóth Artúr már elvégezte a Grazi Főiskolát. Az ifjú művész Brüsszelben képzi tovább magát. Látva tehetségüket és elszántságukat, okkal remélhetjük, hogy sikerülnek terveik. “Boldoggá tesz, ha a muzsikám másoknak örömet okoz.” – nyilatkozta a nagysikerű koncert után Mód Orsi, s tudósító legyen a talpán, aki ennél szebb és nemesebb gondolattal fejezi be írását!

-Rápli R.-

 

TAVASZ 2002

Húsvét hétfőn délután 17 órától látványos, a felnőtteknek és a gyermekeknek egyaránt kellemes szórakozást biztosító divat- és fehérnemű-bemutatón vehettek részt az érdeklődők a színházban. A színpadon a Gyermekdivat, a Kolibri Sportbolt és a Rozsman Üzletház ruha- és cipőkínálatából kapott ízelítőt a közönség, melynek tagjai között vásárlási kedvezményre jogosító utalványokat sorsoltak ki a szervezők.

Az esemény már hagyományosnak mondható, mert rendszeresen - tavasszal, nyáron és ősszel is - megrendezésre kerül. A hangulatfokozó táncbetétekkel és jól megírt összekötő szövegekkel kiegészített műsorsorok tehát évente több alkalommal adnak képet arról, hogy az esztendő adott évszakában éppen mi a divatos viselet.

A rendezvény ötletgazdája, valamint évről-évre lelkes szervezője Ozsvári Erika, aki fiatalokból álló csapatával az elmúlt néhány évben nagyon sokat dolgozott azon, hogy egy újabb rétegigényt kielégítő eseménnyel gazdagodjon a város programkínálata. Túlzás nélkül állítható, hogy ez sikerült.

A divatbemutatók egyre színvonalasabbak, és a szentgotthárdiak mind nagyobb számban vesznek rajtuk részt. Sok sikert a folytatáshoz!

- erw -

A Dolgok arcai....

Joós Tamás énekmondó a "Dolgok Arcai" című most megjelent CD lemezének bemutatóját láthatták és hallhatták az érdeklődők március 26-án a Színház aulájában. A lemezt Bauer Károly polgármester ajánlotta a hallgatók figyelmébe. Tamást nem kell bemutatni a szentgotthárdiaknak, mindenki ismeri mint előadóművészt. Több műsort adott már városunkban is a gyermekeknek és a felnőtteknek egyaránt. A lemezen József Attila, Kányádi Sándor, Szilágyi Domokos és Király László verseit hallhatjuk megzenésítve. Aki nem jött el meghallgatni a lemezbemutatót igazi élményt hagyott ki. Akik ott voltunk – sajnos nagyon kevesen – egy igazi irodalmi és zenei élménnyel lettünk gazdagabbak.

 

Kaland az Éjszakai színházban

Márai Sándor Kaland című színművét mutatta be az Éjszakai színház társulata városunkban, a Művelődés Háza felnőtt bérletsorozatának 4. előadásaként. Az előadás méltán aratott sikert. A komoly darab a ma embere számára is tartogatott mondanivalót, talán a kor egyik legaktuálisabb problémájára mutatott rá. Az országosan ismert szereplők hírnevükhöz méltó alakítást nyújtottak a darabban az előadás során. Név szerint az alábbi művészeket láthattuk a színpadon: Mécs Károly, Söptei Andrea, Hámori Ildikó, Rékasi Károly, Horváth Sándor, Láng Balázs.

 

 

Mama, indulnom kell…

“Alattad a föld,

feletted az ég,

benned a létra.”

Az Arany János Általános Iskola tanulói 2002. április 13-án 17 órakor a Színházban műsort adnak “Mama indulnom kell…” címmel.

Szülők, tanulók, tanárok változatos kifejezési formákkal, jelenetekkel, énekkel, versekkel és tánccal jelenítik meg a szülői házhoz és az iskolához fűződő érzéseiket, gondolataikat.

Megtudjuk, hogy

- milyen nagyszerű és egyedi minden gyermek,

- milyen lenne, ha felnőtt lenne,

- vajon kire ütött ez a kamasz,

- s, hogy jól csak a szívével lát az ember.

A szereplők bizonyítják egymásnak, önmaguknak és nekünk nézőknek is, hogy milyen fontos az egymásra figyelés, a törődés, a szeretet.

Minden kedves szülőt és érdeklődőt szeretettel várunk!

 

Gotthárdi futótehetség

Woki Edina már három éve jól szerepel a Szentgotthárdi Sportbarátok Egyesülete által szervezett sportrendezvényeken, különösen a Fut a Gotthárd futóversenyeken ért el jó eredményeket.

Tavaly Edina megnyerte a körmendi, jennesdorfi, loipesdorfi és az őszi Fut a Gotthárd utcai futóversenyeket. Második helyen végzett a lendvai, a tavaszi Fut a Gotthárd, a fürstenfeldi, a szombathelyi Csótó illetve teremfutóversenyeken.

Edina tavaly augusztustól részt vesz a haladás VSE Kívás István vezette közép- és Szentgotthárdon a Széchenyi István Általános Iskola szerdai edzésen vesz részt, Mákosné Mikos Eszter vezetésével. Hétvégeken a papával együtt futnak a környékbeli dombokon, erdőkben vagy a Rábafüzesre vezető kerékpárúton.

A rendszeres edzések hatására Edina az elmúlt hónapokban sokat fejlődött. Március elején megnyerte a Diákolimpia körmendi futamát, majd március 22-én a Szombathelyen megrendezett Megyei Diákolimpiát 2000 m-en, 38 induló közül. Ez eddigi legnagyobb sikere, mely azt jelenti, hogy Edina jelenleg az 1989-ben születettek közül az egyik legjobb Vas megyei középtávfutó. Jogot szerzett arra is, hogy induljon az április 11-én Gödöllőn megrendezésre kerülő Országos Diákolimpián.

Húsvét hétfőn Pinkafelden a 2500 m-es utcai futóversenyen igen erős, nemzetközi mezőnyben csak hajszállal maradt le a dobogóról.

Edina idei versenynaptárában számos futóverseny szerepel, a megyei rendezvények mellett további ausztriai versenyek, mint pld. Jennersdorf, Fehring, Blumau, Fürstenfeld, Güssing, Loipesdorf. Reméljük, hasonlóan jó eredményekkel és helyezésekkel.

Labdarúgás

Szentgotthárd – Kapuvár 6 : 1 (2 : 1)

NB III-as bajnoki labdarúgó mérkőzés

Március 31. Szentgotthárd, 300 néző.

Vezette:Czeiner.
Szentgotthárd: Szabó – Korpics, Dobos,
Háklár, Sass – Kovács, Náricza (Simon), Szőke (Závecz), Bartakovics – Sarang (Erős), Serfecz.
Gólszerzők: Serfecz(3), Sass, Bartakovics, Simon.
Nagy iramban kezdték a mérkőzést a csapatok, a hazaiak Serfecz és Sarang révén akár a vezetést is megszerezhett
ék volna az első negyedórában. Ezért ért mindenkit váratlanul a vendégek vezető gólja, ami egy szöglet utáni figyelmetlenségből adódott. A gól után a hazaiak rendezték soraikat, szép akciókat vezettek Kocsis kapujára és a félidő végére Sass remek szabadrúgásgóljával, valamint Serfecz találatával a maguk javára fordították az eredményt.
A szünet után hamar eldőlt a mérkőzés. Újra Serfecz, valamint a szellősen védekező kapuváriak között remekül kilépő Bartakovics szépségdíjas góljával 4-1 arányú vezetésre tet
tek szert. A vendégek helyzetét rontotta középhátvédjük. Szabó felesleges reklamálása utáni kiállítása. A hazai csapat számtalan szebbnél szebb támadást vezetett, a szétesett és időközben Varga kiállítása miatt 9 főre fogyatkoztt Kapuvár ellen, de a sok helyzetet kettő kivételével, amit Serfecz és az életében először NB III-as mérkőzésen pályára lépő Simon értékesített mind kihagyta.
A 6 – 1 arányú győzelem hűen tükrözte a két csapat közötti különbséget, a hazaiak remek játékkal kellemes húsvétot szereztek
edzőjüknek, valamint a kis számú, de a csapat mellett kitartó közönségüknek
Jók: Sass, Kovács, Bartakovics, Sarang, Serfecz.

 

Szentgotthárd – Alba Regia 5-3 (4240 – 4124)

NB I-es teke csapatbajnoki mérkőzés

Március 31, Szentgotthárd

Szentgotthárd: Lipp 753, Sütő 674, Tróbert 678, Schwarz 715, László Gy. 739, Dancsecs 681.
A nagyon fontos zalaegerszegi győzelem után, a kiesés elkerülése érdekében, a hazai csapat számára csak a két pont volt elfogadható március utolsó vasárnapján a tabella ötödik helyén á
lló fehérvári együttes ellen. Ennek szellemében kezdett az első sor, és szerzett 39 fás előnyt, amelyet a többiek még tovább növeltek, így egy percig sem forgott veszélyben a gotthárdi győzelem. A 116 fás sikerhez Lipp, Schwarz, és László Gy. járult hozzá egyéni győzelemmel.
Ifjúságiak: Szentgotthárd – Alba Regia 3-1 (1306 – 1240).
Szentgotthárd: Teplicsek 711, Zámodics 595.

 

Folyamatosan kell az embereket tájékoztatni

Interjú Viniczai Tibor alpolgármesterrel

Interjúnkat Biczó Zoltán készítette, aki egyike azon gotthárdiaknak, akik nagyon szeretik a vízi sportokat, és nem közömbös számukra a Szentgotthárdon létesülendő fürdő sorsa. A városban erről pro és kontra vélemények hangzottak el, hihető és teljesen elvadult információk keringenek a levegőben. A témáról megkérdezte Viniczay Tibor alpolgármestert, akiről köztudott, hogy egyik megálmodója ennek a fürdő komplexumnak.

- Szeretném, ha egy rövid áttekintést adnál arról, hogy honnan indult ez az elképzelés.

- 1996-97–ben merült fel az a gondolat, hogy Szentgotthárdon uszodát kellene építeni. A tervről hatástanulmányt készítettünk, amelyből világosan kiderült, hogy uszoda gazdaságosan nem működtethető, kb. 40-50 millió Ft veszteséget termelne évente. Ezek után befektetőt keresett a város, olyan feltétellel, hogy a befektető ingyen megkapja a telket és a város 300 millió forinttal hozzájárul az uszoda építéséhez. Hosszú ideig a kutyát sem érdekelte az ajánlat, végül 2000-ben jelentkezett a GASTAG Részvénytársaság. Ez az rt. nemcsak az uszoda, hanem egy komplett szolgáltatást nyújtó központ építését tartotta gazdaságilag elfogadhatónak, ebbe beletartozik az uszoda, élményfürdő és szálloda építése. Az önkormányzat a múltbeli negatív tapasztalatai alapján (gázprogram) ragaszkodik ahhoz, hogy csak akkor indulhat meg az építkezés, ha a szükséges összeg rendelkezésre áll. Ezután született az a megállapodás is, hogy a felépítés után a komplexum működési költségei az önkormányzatot nem terhelik majd.

- Úgy tudom, hogy jelenleg a GASTAG Hungary Kft. az önkormányzat partnere a vállalkozásban. Mi ennek az oka?

- A GASTAG Rt. egy külföldi kisbefektetőket tömörítő társaság. Mivel a Széchenyi terv csak Magyarországon bejegyzett cégeket támogat, ezért volt szükség arra, hogy a céget honosítsák.

- Megvan-e ugyanaz a tőkeerő a GASTAG Hungary Kft mögött is?

- Igen, és a megkötött szerződések, érvényesek a GASTAG Hungary Kft-re is.

- Hol fog épülni a komplexum?

- A Széchenyi iskola mögött lévő hobbikertek helyén. A területhez nem tartozik hozzá a Várkert illetve a termálkút, de a befektető hasznosítási jogot kapott a kútra. Az építkezés várhatóan ez év tavaszán indul, a megnyitás 2003-ban várható.

- Mennyibe kerül a beruházás?

- A fürdő és élményfürdő 1,92 milliárd, a szálloda 1,4 milliárd Ft, tehát összesen 3,32 milliárd Ft a bekerülési költség. Ehhez a befektető 2,2 milliárd Ft-tal száll be, amiből 1,1 milliárd Ft banki kölcsönt a Termálfürdő Kft. vesz fel. Az önkormányzat 0,3 milliárd Ft-tal támogatja a tervet, a Széchenyi terv hozzájárulása 0,825 milliárd Ft, amit a Szentgotthárdi Termálfürdő Kft. kapott, aminek tagja a GASTAG Hungary Kft. és az önkormányzat.

- A HVG-ben az jelent meg, hogy a Széchenyi terv támogatását Szentgotthárd önkormányzata kapta.

- A HVG-ben megjelent információ nem jó. Ezt az összeget a Termálfürdő Kft. kapta.

- A Termálfürdő, és a Termálhotel Kft. szerepére és tulajdoni szerkezetére, valamint ezekben a döntéshozatali eljárásokra vagyok kíváncsi.

- A Termálfürdő Kft. a fürdő megvalósítására és hasznosítására, a Termálhotel Kft. pedig a hotel felépítésére és hasznosítására jött létre. Az önkormányzatnak mindkettőben 23%-os a részesedése, mindkét kft-nek két ügyvezető igazgatója van. Egy a GASTAG részéről, egy pedig a város részéről. Minden döntés csak akkor érvényes, ha mindketten aláírták. A mi ügyvezető igazgatónk Dömötör Sándor, aki a pénzügyi döntésekhez csak akkor adhatja az aláírását, ha előtte a képviselőtestület arra az áldását adja. El kell mondanom, hogy ezt a munkát mindkét igazgató társadalmi munkában látja el.

- Ha jól értem, akkor az önkormányzatnak az volt az elképzelése, hogy ad valakinek 300 millió Ft-ot és területet abban az esetben, ha hajlandó egy uszodát építeni és üzemeltetni. Három alapvető törekvése volt, hogy ne legyen túl drága a belépő, mentesüljön az üzemeltetési veszteségek alól, és ne adósodjon el. Az első törekvés teljesülni látszik azzal, hogy a mi belépőnk ára a szegedi és a szombathelyi uszoda árának számtani közepe. A másodikra van megállapodás a befektetővel. Nekem a harmadikkal vannak problémáim. Az 1,1 milliárdos hitel 23%-ban az önkormányzatot terheli.

- A megállapodás értelmében a komplexum használatbavételi engedélyének kézhezvétele után 8 napon belül a befektetőnek névértéken ki kell vásárolnia az önkormányzat tulajdonát a kft-kben. Ezek után a város minden kötelezettségvállalása megszűnik. Annyit még hadd tegyek hozzá, hogy az eredeti elképzelésünkön felül még megvalósul az élményfürdő és a szálloda is.

- Mekkora összeget kap a város azért, hogy kiszáll az 1,1 milliárd Ft-tal eladósodott, de reményeink szerint jó üzleti kilátással bíró cégekből?

- A névértek 23%-át. Mivel a kft-k 16-16 milliós névértéken szerepelnek, így összesen a 32 milliónak a 23%-át, azaz 7.36 millió Ft-ot.

- Ki az a gazdasági jogász, aki segíti Dömötör Sándort és a képviselő-testületet ezekben a bonyolult jogi kérdésekben?

- Dr. Bak Béla. Ő véleményezte a szerződést és megállapította, hogy a szerződés korrekt.

Ennek ellenére látni kell, hogy így is van kockázat, az önkormányzatnak nincs garanciája arra, hogy ez elkészül, de a kockázatot vállalta. Az nem fordulhat elő, hogy ezt a telket bárki bármilyen manipulációval felhasználja. Az sem, hogy az a hitel, amit erre szántak máshova menjen, máshol felhasználódjon. A Széchenyi hitel felhasználását a kormány, a bankhitel használatát pedig a bank ellenőrzi. Négy oldalról történik az ellenőrzés, a kormány, bank, az önkormányzat és a befektető részéről.

- Hallottam valamit arról is, hogy a GASTAG bankgarancia vállalásra kérte fel az önkormányzatot. Igaz ez?

- Engedd meg, hogy ezt hosszabban kifejtsem. A Széchenyi tervben kapott összeg az állam részéről mindaddig banki hitelként funkcionál, míg az építkezés tart, míg a komplexum el nem kezd üzemelni. Amennyiben nem fejeződik be az építkezés – ami nem lehet, hiszen az önkormányzat kikötötte, hogy csak akkor indulhat meg az építkezés, ha a szükséges pénz hitelt érdemlően a rendelkezésre áll -, vagy ha a felépült épületeket nem arra használják, ami a pályázatban szerepelt, akkor azt a bizonyos 825 millió Ft-ot vissza kell fizetni. Így a befektető 535 millió Ft-ra vállalt a bank felé garanciát, az önkormányzat pedig 290 millióra.

- Mi a pénz elköltésének a sorrendje?

- Alapvetően a következő a sorrend: először a saját erő, a Széchenyi tervből kapott pénz, majd a banki hitel. De itt hadd mondjam el, hogy az önkormányzat által felajánlott 300 millió is saját erőnek számít. A beruházás finanszírozásának ütemezésére is pontos megállapodás van.

Például az alapozás befejezése után a városnak – az általa felajánlott 300 millióból – 50 milliót ki kell fizetnie. A következő fizetési kötelezettsége akkor lesz, amikor már szerkezetkész az épület.

- Mennyi pénzébe került a városnak az eddigi munka?

- Az eredeti uszoda tervköltségeit, kb. 2-3 millió Ft-ot kellett kifizetnie.

- Van-e olyan önkormányzati képviselő vagy önkormányzati hivatalnok, akinek tulajdonrészesedése van a GASTAG-ban?

- Ilyenről nem tudok.

- Etikusnak tartanád, ha lenne ilyen?

- Nem. Ha megtudnám, hogy bárki titokban ilyen szerepet vállalt, akkor abban a pillanatban megszakítanám a befektetőkkel a kapcsolatomat azért, mert megállapodásunk van arról, hogy ők minden információt közölnek velem. Nem tudnám elfogadni, hogy valaki ilyen etikátlan lenne. Én lennék a legjobban meglepődve, ha a GASTAG tulajdonosai maguk közé engednének ilyen embereket. De itt kitérnék arra, hogy a komplexumban biztosan lesznek szentgotthárdi vállalkozók bérlőként vagy bérletjog tulajdonosként. Remélem, hogy sok ilyen lesz, hiszen mindannyiuk érdeke, hogy támogassuk a szentgotthárdi és környékbeli vállalkozókat.

- Az általad megálmodott elképzelésekből kellett-e engedned?

- Nem engedek az általam megálmodottakból. A befektetőkkel is heteket, hónapokat vitatkoztam emiatt. Itt hadd mondjam el azt, hogy az eredeti tervet - ami be is lett mutatva a szentgotthárdiaknak - teljesen átterveztettem. Pontosan azért, mert nem volt olyan színvonalú,

mint amilyet szerettem volna.

- Mi lesz a régi strand sorsa?

- Az önkormányzat tulajdona marad. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a város bezárja, de a befektetőkkel és a képviselő-testülettel való egyeztetés végeredménye, hogy nem szabad megszüntetni.

- Visszatekintve az elmúlt évek küzdelmeire, mi az, amit másként csinálnál, amit úgy érzed, hogy elhibáztál?

- Régebben úgy gondoltam, hogy csak csendben dolgozzunk ezen a terven, és amikor már van mit felmutatni, akkor tájékoztassuk az embereket. Később rájöttem, hogy folyamatosan kell tájékoztatni. Az elején, amikor ez az egész indult, tartottunk tájékoztatókat, tervbemutatókat, amelyek teljes érdektelenségbe fulladtak. Akkor én belefáradtam az ilyen irányú munkába, és csak a szakmai részére koncentráltam. Időközben pedig megnőtt az érdeklődés az elképzelésünk iránt, lehet, hogy a Széchenyi terv hatására. De ekkor nem kaptak a szentgotthárdiak hiteles információkat, ezért indulhatott meg a pletyka, a rémhír.

- Úgy érzem és javíts ki, ha nem értesz velem egyet, de mintha a szentgotthárdi vállalkozók elég passzívak lennének a fürdő támogatásában, pedig ez a beruházás a környékbeli vendéglátósoknak, kereskedőknek hozhat elsősorban anyagi hasznot.

- Nem igazán hisznek benne, hogy sikerülni fog, ezért olyan passzívak. Egyébként a komplexum 100-150 embernek jelent majd munkalehetőséget. Pedagógusok, úszómesterek, szobaasszonyok, fodrászok, masszőrök, manikűrös, pedikűrös, takarítók kellenek, és ekkor még nem számoltuk az idegenforgalomból származó egyéb hasznokat, amit a vendéglősök, kereskedők, a szállodai, egészségügyi, fuvarozási szolgáltatást nyújtók használhatnak majd ki.

Biczó Zoltán

 

FILMBARÁT-TALÁLKOZÓ

A Magyarországi Filmklubok és Filmbarátok Szövetségének szervezésében Filmbarát találkozót tartanak április 25. és 28-a között Szentgotthárdon, a Kossuth Filmszínházban (Szentgotthárd, Hunyadi J. u. 1. - Tel.: 94/380-124). A színvonalas és nagyszabású rendezvényre minden fimbarátot várnak a szervezők. A találkozó részletes programja:

április 25. (csütörtök)

In memoriam Schiffer Pál

16.00 Válogatás Schiffer Pál filmjeiből

19.00 Vacsora

Magyar dokumentumfilmek

20.00 Török Ferenc: Alig

21.00 Groó Diana: Córesz

április 26. (péntek)

Magyar dokumentumfilmek

09.30 Sára Sándor: Amrita Sher-Gil I-II-III. rész

12.30 Ebéd

13.30 Almási Tamás: Sejtjeink (XXXIII. Magyar Filmszemle, dokumentumfilm fődíj)

16.00 Beszélgetés a magyar dokumentumfilmről - vendégek: Sára Sándor és Almási Tamás

18.00 Vacsora

Magyar kisjátékfilmek

19.00 Válogatás az Inforg Stúdió 2001-ben készült filmjeiből

(Muhi András - a stúdió vezetője - a XXXIII. Magyar Filmszemlén produceri díjat kapott.)

április 27. (szombat)

Elsőfilmesek

09.30 Erdélyi Dániel: Előre!

11.00 Miklauzic Bence: Ébrenjárók (XXXIII. Magyar Filmszemle, legjobb első filmes forgatókönyv díja)

13.00 Ebéd

14.00 Pálfi György: Hukkle (XXXIII. Magyar Filmszemle, legjobb első film díja)

16.00 Beszélgetés a fiatal magyar filmesekkel - vendégek az alkotók

18.00 Vacsora

Magyar kisjátékfilmek

19.00 Válogatás az Inforg Stúdió 2001-ben készült filmjeiből

április 28. (vasárnap)

Joglejárat előtti film

09.00 David Lynch: Útvesztőben

Bemutató előtti film

11.00 Meglepetésfilm

13.00 Ebéd

A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják! További információk a 06-209-136-378-as és a 06-1-200-6332-es telefonszámon kérhetők.

Programajánló

Április 13. 17 óra - Színház

Mama, indulni kell - Az Arany János Általános Iskola bemutatkozó műsora.

Április 15. 13 óra 30 perc - Művelődés Háza

IVK klubnap a Városi Vöröskereszt szervezésében

14 óra - Színház

Zenés gyermekműsor a Bojtorján együttes és Görbe Nóra fellépésével. - Belépődíj: 200,-Ft

Április 16. 14 óra 30 perc - Színház

Mátyás király - zenés mesejáték a Pitypang Színház előadásában. - Belépődíj: 200,-Ft

Április 17. 19 óra - Kossuth Filmszínház (Filmklub)

Igaz történet - amerikai-francia film, rendezte: David Lynch

Április 18. 19 óra - Kossuth Filmszínház (Filmklub)

Torzók - magyar film, rendezte: Sopsits Árpád

Április 19. 17 óra - Színház

Kiállítás-megnyitó - Varga József festőművész munkáiból

Április 20. 17 óra - Színház

10 éves a Gotthárd Gárda - Jubileumi gálaműsor a mazsorettek fellépésével.

Április 22. 18 óra - Takács Jenő Zeneiskola (vonós hangversenysorozat)

Tanári hangverseny

Belépődíj: 200,-Ft

Április 24. 9 óra 45 perc - Színház

Filharmónia - téma: Viharzenék

Közreműködik a Szombathelyi Szimfonikus zenekar

11 óra 45 perc - Színház

Filharmónia - téma: Viharzenék

Közreműködik a Szombathelyi Szimfonikus zenekar

Április 26. 10 óra - Színház

Sicc! - zenés mesejáték Vincze Katalin és a Pony Produkció előadásában. - Belépődíj: 200,-Ft

14 óra - Színház

Sicc! - zenés mesejáték Vincze Katalin és a Pony Produkció előadásában. - Belépődíj: 200,-Ft

Április 29. 14 óra - Színház

Elsősegélynyújtó verseny a Városi Vöröskereszt szervezésében

Április 30. 21 óra - Művelődés Háza kerthelyisége

Bál az Albatrosz és a Jambo együttessel

Május 01. 16 óra - Művelődés Háza kerthelyisége

Szórakoztató műsor a Gotthárd Gárda és a városi fúvószenekar közreműködésével

 

Kiállítás

Varga József festőművész munkái április 20-tól május 11-ig tekinthetők meg a Színházban - hétfőtől szombatig 13-17 óráig.

 

Mozi

április 12-14. Amerikai pite 2.

április 14-16. Kéjutazás

április 19-21. Csúcsformában 2.

április 22-23. Egyetlen

április 28. Ének a csodaszarvasról

április 28-30.Valami Amerika

május 3-7. (este) Kémjátszma

május 4-5. (délután) Szörny Rt.

 

 

Sakk-matt

Feladványunkban sötét indul és a második lépésben mattot ad.

Világos: Kh1, Va6, Bd6, Hf1, gyalog: a2, b3, h3.

Sötét: Kh8, Bc2, Hf3, Fe4, gyalog: f6, h7.

Kérjük Kedves Megfejtőinket, hogy megoldásaikat a szerkesztőség címére (9971 Szentgotthárd Pf. 5.) szíveskedjenek beküldeni.

Beküldési határidő: április 30.

A helyes megfejtők között a FEZO Kft. 1000 Ft-os ajándékutalványát sorsoljuk ki.

Márciusi helyes megfejtésünk: 1. f4, Vf4. 2. Vg6, matt.

Nyertesünk: Fritz Ferenc, Szentgotthárd Deák F. u. 4.

Apróhirdetés

Elveszítettem Siemens A40-es mobiltelefonomat március 21-én a Rózsa F. u. Zsida felöli részén, vagy a Zsidai úton. Kérem a becsületes megtalálót, hogy jutalom ellenében jelentkezzen a 94/381-944-es telefonon.

Florin 7 – és gyógynövénytermékei kaphatók. Érdeklődni lehet: Simonné Elekes Ibolya, tel.: 381-480 (vagy a Simi-Delikátesz üzletben).

Sportműsor

Labdarúgás

Április 14. vasárnap 15.30

Táplán – Rábatótfalu

Nagyrákos – Csörötnek

Április 21. vasárnap 16.00

Csörötnek – Jánosháza

Rábatótfalu – Főiskola

Április 27. szombat 16.00

Körmend – Rábatótfalu

Április 28. vasárnap 16.00

Rum – Csörötnek

Teke

Április 21. 10.00

Szentgotthárd – Hódmezővásárhely

Április 27.

Kazincbarcikai Vegyész - Szentgotthárd