Rendőrségi hírek

Október 26-án ismeretlen tettes zárás előtt elbújt Szentgotthárd egyik büféjében, majd a játék automatát feltörte és kivett belőle kb. 400 ezer Ft-ot, majd az ablakon át, a villámhárítón lemászva távozott.

Motorkerékpárt tolt egy magyarlaki férfi 26-án hajnalban a szentgotthárdi buszpályaudvaron, amikor a járőr igazoltatta. Ellenőrzése során kiderült, hogy az MZ-n lévő rendszámot meghamísította. Eljárás indult ellene.

Október 29-án Szentgotthárd egyik italboltjába a raktárajtó felfeszítésével hatoltak be a tettesek, majd 3 ezer forintnyi váltópénzzel távoztak.

Jegyzet

A magyar vagy az osztrák?

Akármikor szóba kerül az autóvezetés, azonnal vele együtt az is, hogy kik a jobb sofőrök: a nők vagy a férfiak? Úgy gondolom, ez már elcsépelt vitának számít, hiszen mindenki védi a maga igazát: az erősebbik nem bizton állítja, hogy ő, mert nagyobb a rutinjuk és sportosabbak, míg a nők az óvatosság mellett teszik le inkább a voksukat. Talán izgalmasabb téma lehetne, ha a gépjárművezetést egy másik szempontból elemeznénk: mondjuk, ki rendelkezik magasabb szintű vezetési kultúrával? A magyar vagy az osztrák sofőrök?

Hát, igen. Ez kényes kérdés férfiak és nők számára egyaránt, a válasz pedig egyértelmű: nem mi. S hogy miért is említem meg ezt? Nemrégiben a több mint húsz éves Trabantommal igyekeztem a vasútra. Reggel volt és hűvös, éppen ezért nehezen indult az autóm. Velem együtt. A gimnázium útkereszteződésében balra, a híd irányába jeleztem, amikor “szappantartóm” megadta magát és lefulladt. Akár egy rémálom. Néhány verejtékcsepp jelent meg a homlokomon, tudtam, ezt most végképp nem úszom meg szárazon. Már éreztem a mögöttem álló autós pengeéles tekintetét a hátamban, az összes kést, amit már képzeletben belém állított és kezdtem hallani, ahogy szegény anyukámat és a legősibb mesterséget emlegeti. Próbáltam mindeközben beindítani a járgányomat, de nem sikerült. Aztán, ahogy egy lakodalmas menet kellős közepén, felharsant az “áldott szép” dudaszó. Kezdtem kapkodni, idegesen ide-oda, amikor is harmadszorra Trabantom elindult. A visszapillantó tükörben egy ezen 1 perc alatt idegileg meggyötört férfi arcát láttam, aki fennhangon magyarázott és mutogatott. Kedves honfitársam, akiben - az utóbbi időben oly gyakran emlegetett nemzeti tudat még biztos nem, de az öntudat annál inkább kifejlődött – bebizonyította, mennyire türelmes is egy magyar sofőr.

De azzal a szabállyal sem vagyunk tisztában, hogy a zebrára rálépett gyalogost el kell engednünk. Mindegy, hogy babakocsis, idős ember vagy gyermek használja az adott átkelőt, “mi” inkább kipróbáljuk, mennyire tudunk lavírozni a járókelők között. Osztrák sógorunk esetében még nem tapasztaltam ilyesmit, sőt a csak az átkelő felé közelítő személyt is megvárja, míg áthalad az úttesten.

Hát, igen. Azt, hogy egy ország milyen szinten áll, akár erről is lemérhetjük. Nálunk még az a jó fej és vagány, aki meg tudja venni a többmilliós autót, amivel tulajdonképpen semmi probléma nem lenne, ha ezzel nem érezné magát azonnal jogosultnak arra, hogy agyba-főbe dudálgasson (amiért Ausztriában mellesleg elég keményen büntetnek), hogy mutogasson, hogy “rálépjen” a sarkunkra a zebrán vagy éppen úgy álljon meg haverkodni a kamionos barátjával az útkereszteződésben, hogy kerékpárral se tudjunk elmenni mellettük, közöttük vagy felettük.

Lássuk be, közelebb vagyunk mi még sok mindenben Kelet-Európához és a Balkánhoz, mint akár Ausztriához is.

-Lujza-

 

 

Gombaárusítás

Szentgotthárd Város Polgármesteri Hivatala közli, hogy 2002. 10. 01.-től a Szentgotthárd Füzesi út 1. szám alatti Novák Piacon a gombaárusítás feltételei adottak.

Az árusítás ideje alatt, hétfőtől szombatig 8.00 – 12.00 óra között a piacon gomba-szakellenőr működik, aki egyben ingyenes lakossági szaktanácsadást is végez.

Csanaki Eszter irodavezető

A Berzsenyi Könyvtár közleménye

A Berzsenyi Dániel Megyei és Városi Könyvtár az Országos Képzési Jegyzékben 52 8422 01 számon regisztrált könyvtáros asszisztensi képzést szervez. Az oktatás 2003. január 17-én indul és 2003 őszén záróvizsgával fejeződik be. A bizonyítvány “D” közalkalmazotti fizetési osztályba való besorolásra jogosít.

A tanfolyamra való jelentkezés feltétele érettségi, határideje 2002. november 4.

A részvételi díj 55 ezer forint, mely két részletben fizethető. A vizsgadíj összege 5 ezer forint.

A jelentkezéshez a személyes adatok közlése (név, lakcím, telefonszám, munkahely címe és telefonszáma) mellett az érettségi bizonyítvány másolata is szükséges.

Jelentkezési cím: Berzsenyi Dániel Könyvtár 9701 Szombathely, Pf. 113.

A tanfolyam helyszíne: Berzsenyi Dániel Könyvtár 9700 Szombathely dr. Antall József tér 1.

A tanfolyammal kapcsolatban infpormáció kérhető Németh Tiborné könyvtárostól. E-mail: szet@mail.bdmk.hu; telefon/fax: 94/513-539.

 

Kossuth dombormű avatása

Október 4-én, Kossuth Lajos születésének 200. évfordulóján Szentgotthárd Város Önkormányzata domborművet helyezett el a Művelődés Háza falán. Az avatáson köszöntőt mondott Viniczay Tibor alpolgármester.

 

Választási hírek

A Helyi Választási Iroda az alábbiakról tájékoztatja a Tisztelt Választópolgárokat, Jelölteket és Jelölő Szervezeteket:

1. 2002. 10. 12-től 2002. 10. 20-án 19.00 óráig a választással kapcsolatos közvélemény-kutatás eredményét nem szabad nyilvánosságra hozni.

2. A módosított névjegyzék 2002. 10. 18-án 16.00 óráig megtekinthető a polgármesteri hivatalban.

3. 2002. 10. 18-án 24.00 órakor véget ér a választási kampány, 2002. 10. 19-én 0.00 órától 2002. 10. 20-án 19.00 óráig kampányt folytatni tilos.

4. 2002. 10. 20 a választás napja. Szavazni 6.00 órától 19.00 óráig lehet.

5. A Magyar Köztársság területén élő minden nagykorú állampolgár, akinek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye Magyarországon van, az önkormányzati választásokon választó és választható. A választás joga megilleti a Magyarországra hivatalosan bevándorolt – a magyar jog szerint nagykorú – nem magyar állampolgárt is, a bevándoroltak azonban nem választhatók meg képviselőnek és polgármesternek.

6. Akadályoztatva van szavazati joga gyakorlásában az a magyar állampolgár és bevándorolt, aki – noha választójogosult – a szavazás napján külföldön tartózkodik.

7. A mozgásában gátolt választópolgárt – szavazásának lehetővé tétele érdekében – kérésére a szavazatszámláló bizottság legalább két tagja mozgóurnával felkeresi. A mozgóurna igénylését a szavazás napján az illetékes szavazatszámláló bizottságnál kell bejelenteni, a szavazás napja előtt a helyi választási iroda vezetőjénél – a polgármesteri hivatalban – lehet jelezni.

8. A választópolgárnak az Értesítőt a szavazás napján célszerű magával vinni, mert ez meggyorsítja a szavazatszámláló bizottság munkáját, hiánya azonban nem akadálya a szavazásnak.

9. 2002. 10. 20-án az ajánlószelvényeket, valamint a technikai nyilvántartást az illetékes választási iroda megsemmisíti.

10. 2002. 10. 20-án a névjegyzékből teljesített adatszolgáltatás adatait a jelöltnek, jelölő szervezetnek meg kell semmisíteni, a megsemmisítésről készült jegyzőkönyvet 2002. 10. 24-ig át kell adni az adatszolgáltatónak.

11. Az illetékes választási bizottság a szavazatszámláló bizottságok jegyzőkönyvei alapján 2002. 10. 21-ig összesíti a szavazatokat és megállapítja a választási eredményt.

12. A polgármester, helyi képviselő és a megyei közgyűlés választásán nincs érvényességi küszöb, egy választópolgár érvényes szavazata is elég az érvényes választáshoz. A kisebbségi önkormányzati választáson a 10.000 fő és ez alatti településeken minimum 50 választópolgárnak érvényesen kell szavazni ahhoz, hogy érvényes legyen a kisebbségi választás. Településünkön több kisebbségi önkormányzat választására is sor kerül, ezért az érvényességi feltétel teljesülését kisebbségenként kell vizsgálni.

13. A szavazóköri jegyzőkönyvek egy példánya 2002. 10. 24-én 16.00 óráig az illetékes választási irodában megtekinthető.

14. A plakátot az, aki elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték, 2002. 11. 19-ig köteles eltávolítani.

15. A szavazólapokat 2003. 01. 20-ig a polgármesteri hivatalban meg kell őrizni.

Dr. Haramász Zsuzsanna

A Választási Iroda Vezetője

 

Felavatták Széll Kálmán mellszobrát

Szeptember 26-án délelőtt rövid ünnepség keretében avatták fel a polgármesteri hivatal előtti ligetben Széll Kálmán országgyűlési képviselő, pénzügy- és belügyminiszter, miniszterelnök mellszobrát. Az avtást megtisztelte jelenlétével többek között Zlatko Murseč, szlovén főkonzul, Bebes István és Németh Zsolt országgyűlési képviselő is.

Bauer Károly polgármester ünnepi beszédében Széll Kálmán életútját ismertette, kiemelve, hogy a politikus rengeteget tett Szentgotthárd fejlődéséért. Az ő közreműködésével jött létre a Győr-Szombathely-Graz közötti vasútvonal, személyes közreműködésének köszönhető Szentgotthárd első gyárának, a dohánygyárnak letelepítése, sokat tett a megye első állami gimnáziumának alapításáért.

Kovács Jenő, az Állami Közútkezelő Kht. ügvezető igazgatója hangsúlyozta, az 1867-es kiegyezést követő 50 év aranykora volt hazánknak. Ebben az időszakban gazdsági fejlődésünk a világ legdinamikusabb fejlődése volt, a korszak gazdasági hatása a mai napig tapasztalható. Felhívta a figyelmet, hogy legyünk büszkék a rátóti születésű Széll Kálmánra, aki a kor meghatározó politikusa volt.

Dr. Széll Kálmán nyug. főorvos, az államférfi egyetlen Magyarországon élő férfi leszármazottja hangsúlyozta, hogy a politikus egyéni érdekét mindig a közérdek mögé tudta helyezni, máig érvényes üzenete: a hatalom eszköz, nem cél.

Rácskay Jenő, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium társadalmi kapcsolatainak vezetője kifejtette, Széll Kálmán Szombathelyért is sokat tett, példa erre a megyeszékhely vasútállomása.

Az ünnepi beszédek után Rácskay Jenő, Bauer Károly és dr. Széll Kálmán leleplezte a mellszobrot, Tóth Emőke szobrászművész alkotását, majd a jelenlévők elhelyezték a megemlékezés koszorúit Széll Kálmán szobránál.

 

Idősek Világnapja a színházban

A pontosan érkezők hiába kerestek üres ülőhelyet a színház soraiban, hiszen az 1991 óta az ENSZ által Idősek Világnapjaként emlegetett október elsejei délutánon teltház fogadta a kíváncsiskodók jelentős részét. Nyitóbeszédében Fábián Béláné, a Gondozási Központ vezetője köszöntötte a megjelenteket, kiemelve a 8o feletti polgárokat, közülük is Baracsi Károlynét, aki 97 évével Szentgotthárd legidősebb lakója. Elmondása szerint városunk közel 2o %-a 6o év feletti, és egyre több az egyedül élő, és segítségre szoruló nyugdíjas, így az ünnep jelentősége évről-évre nő. Herczeg János a Városi Nyugdíjas Klub nevében köszöntötte Bauer Károly leköszönő polgármestert, aki ünnepi beszédében kiemelte az összefogás és az idősek iránti tisztelet fontosságát.

Az ezt követő kulturális műsor garantált szórakozást ígért az érdeklődőknek, s bár az eredetileg tervezett programhoz képest változások történtek, Poór Péter és az Operettszínház művészeinek kijáró jogos elismerés nem maradt el. A délután a Lipa étteremben ért véget, ahol a város és környékének idős polgárait látták vendégül a szervezők.

-Tóth András-

 

Testületi ülésről jelentjük

Meglepő fordulatot vett szeptember 25-én a képviselő-testület ciklusbeli utolsó ülése. Az ülésen kiderült, hogy az évek óta húzódó, többszöri határidő-módosításon átesett látványfürdő építését nem sikerül a közeljövőben elkezdeni.

A látványfürdő

Az ülés elején Viniczay Tibor területfejlesztési alpolgármester emlékeztette a képviselőket korábbi határozatukra, melyben előírták, hogy augusztus 31-ig alá kell írni beruházáshoz szükséges 1,5 milliárd forintos bankkölcsön szerződését. Az aláírás megtörtént, megegyeztek a kivitelezővel, elkészült a bankgarancia. A tervek szerint elkezdték volna a tárgyalásokat a Gazdasági Minisztériummal a Széchenyi tervből korábban elnyert 1,2 milliárd forintos támogatási szerződésről, amikor egy vállalkozó aláírásával levél érkezett a bankhoz, amely a beruházó Gastag Hungary Kft. korábbi tulajdonosairól közölte, hogy ellenük csalás és egyéb bűncselekmények miatt vizsgálat folyik a Vas megyei Bíróságon. Viniczay Tibor hangsúlyozta, ilyen esetben természetesen minden pénzintézet kivizsgálja az ügyet, egyúttal kijelentette, az önkormányzatot nem terheli felelősség, ők becsülettel és lelkiismeretesen dolgoztak a projekt megvalósításán.

Közben azonban névtelen feljelentés érkezett a rendőrséghez a szentgotthárdi képviselő-testület ellen. Az alpolgármester szerint a levél olyan pontos információkat és adatokat tartalmazott, amelyhez csak a képviselők vagy a polgármesteri hivatal vezető tisztviselői juthattak hozzá. Az alpolgármester feltette a kérdést: akik ezeket a leveleket írják, el tudnak-e számolni lelkiismeretükkel, azzal, hogy saját érdekükben megtorpedóznak egy olyan beruházást, ami az egész város életére kedvező hatással lenne. Viniczay Tibor kijelentette, az önkormányzat feladata, hogy életben tartsa a programot, lehetőséget adjon a következő testületnek a projekt folytatására.

Pochán Miklós megdöbbenését fejezte ki azért, hogy valaki olyan mélyre süllyedjen, hogy egy ilyen jelentős projektet a megvalósítás előtt meghiúsítson. Enzsel István szerint nem ilyen befejezésre számított a testület, nem szabad hagyni, hogy néhányan útjába álljanak egy ilyen volumenű beruházásnak. Domiter László kijelentette, minősíthetetlen ami történt, és megkérdezte, ezek után lehet-e számítani a tervek teljes vagy részleges megvalósítására? Bauer Károly polgármester közölte, képviselő-testületi határozat alapján augusztus végével visszaállt a terv elindítása előtti állapot. Dönteni arról kell, hogy a beruházásra létrehozott két kft. önkormányzati tulajdonba kerül-e, vagy pedig felszámolják.

Viniczay Tibor elmondta, egyetlen lehetőséget lát arra, hogy a projekt megvalósuljon. Ennek érdekében megegyezett a gastag Hungary Kft. tulajdonosaival, hogy kilépnek a beruházásból, tulajdonrészüket az önkormányzat névértéken (11 millió Ft. Sz. J.) így a beruházás létrehozására és működtetésére alapított két kft. 100 %-os önkormányzati tulajdonba kerül. Közben új beruházót keresnek a látványfürdőhöz, és tárgyalásokat folytatnak a GM-mel a támogatási szándék további életben tartásáról.

A képviselők egyet értettek az alpolgármester javaslatával, a döntést azonban már az új testület fogja meghozni.

START Munkaalapítvány

A képviselők a továbbiakban meghallgatták és elfogadták az önkormányzat négy éves munkájáról, valamint a költségvetés I. félévi teljesítéséről szóló beszámolókat, majd a Start Munkaalapítvány ügyét tárgyalták. Mint ismert, az alapítványt 1993-ban 11 önkormányzat hozta létre, elsődleges célja a munkanélküliség kezelése volt. Az alapítvány működését néhány év után beszüntette, tevékenysége három éve szünetel, 1999 óta nincs elnöke a kuratóriumnak sem. A Vas Megyei Főügyészség a közelmúltban megállapította, hogy a szervezet nem működik, tevékenysége nem felel meg a törvényi előírásoknak. Felhívta az alapítók figyelmét, amennyiben nem állítják helyre a törvényes működést, úgy a Vas Megyei Bíróságnál kezdeményezni fogja az alapítvány megszüntetését.

A testületi ülésen Bauer Károly polgármester elmondta, alapítói értekezletet hívtak össze, amelynek döntése értelmében az alapítványt megszüntetik. Képviselői kérdésre közölte, hogy az alapítvány tulajdonában lévő József A. utcai épület sorsáról a bíróság dönt majd, valószínűleg egy másik, hasonló alapítvány részére adja át. A testület hozzájárult a Start Munkaalapítvány megszüntetéséhez.

Különfélék

Döntöttek a képviselők a települési szilárd hulladék összegyűjtésére, elszállítására és ártalommentes elhelyezésére kiírt pályázatról is. Mivel egyetlen pályázat érkezett, ezért a szolgáltatással a Müllex-Körmend Kft.-t bízták meg továbbra is.

Mint ismert, az Áfész megszüntette a Kossuth L. u.-ban működött húsboltját. A helyiség hasznosítására több kérelem érkezett, a testület döntése értelmében a helyiséget Mesics Géza veheti bérbe, aki ott továbbra is húsboltot kíván működtetni.

.Napirenden volt a szentgotthárdi köztemető bővítésének ügye is. Az előterjesztés szerint gondoskodni kell a temetői terület bővítéséről, amire két lehetőség van. Egyrészt a temető nyugati irányú bővítése, másrészt a régi, lezárt temetőrész újrahasznosítása. Ezen a területen utoljára az 50-e években történt temetés, jelenleg 14 jelölt sírhely található. Ezek megfelelő meghirdetésével a sírhelyek megszüntethetők. A testület a régi temető újrahasznosítása mellett döntött.

A képviselő-testület utolsó ülésének végén támogatási kérelmekről és lakásügyekről döntött.

-Szilágyi József-

Helyesbítés

A Gotthárdi Hírek előző számában tévesen jelent meg a Széchenyi István Általános Iskola tanulóinak létszáma. A helyes adat: 476 fő.

Az 50 éves Bölcsőde

- Tudósítás a jubileumi ünnepségről –

A szentgotthárdi Bölcsőde szeptember 26-án, csütörtökön ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. A jubileumi eseményre a Színházban került sor. A szinte teltházas teremben az érdeklődőket – akik között nem csak bölcsődei dolgozók, hanem szülők, nagyszülők, diákok, az intézmény hajdani lakói is ott voltak – a Takács Jenő Zeneiskola fúvósai üdvözölték.

Bauer Károly polgármester ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta, a bölcsőde bizalmi intézmény, hiszen gyermekét, akitől hónapokig elválaszthatatlan az édesanya, idegen kezekbe adja. S a gondozónők feladata, hogy olyan mértékű odafigyelést, gondoskodást és szeretetet biztosítsanak, amely a gyermek számára lehetővé teszi egészséges fejlődését.

A bölcsőde történetéről, gazdasági, anyagi nehézségeiről, a 70-es évek dinamikus szakmai fejlődéséről hallhattak többek között Dr. Horváth Istvánnétól – akit a városban csak Manci néniként ismernek -, aki 1977-től 1991-ig az intézmény vezetője volt.

A jelen helyzetről, a bölcsőde egészségügyi, egészségnevelési, szociális és családsegítő szerepéről Vidovics Jánosné, jelenlegi vezető beszélt. Szerinte a bölcsődében mindent meghatározó szereppel bír a gyermek, hiszen az első három év egész szocializációjára és életére hatással van. Mindezek után a városi televízió által elkészített néhány perces kisfilm levetítésére került sor, amely hangulatos aláfestő zenéjével hűen tükrözte a kisgyermekek mindennapjait a gondozóház falai között, az evéstől a játékig. A vidám képek után emlékérmék átadása következett mindazok számára, akik munkájukkal, odaadásukkal segítették az intézmény életét. A kitüntetéseket Pósfai Ferencné, a Módszertani Bölcsőde vezetője adta át.

Mindkét szentgotthárdi általános iskola, a Vörösmarty Mihály Gimnázium és a Takács Jenő Zeneiskola diákjainak visszaemlékező, hangulatos műsorával folytatódott az esemény, melyet öt pedagógus (Horváth Zsuzsa, Kovács Lászlóné, Csuklyné Bene Krisztina, Kissné Köles Erika és Dancs Józsefné) szerkesztett. Majd az este záróprogramja következett: a kiállítás megnyitója, melyet Kollár Csaba alpolgármester tartott. Az érdeklődőket az épületről, a gondozónőkről, a vezetőkről, a gyermekekről készítet korábbi fényképek kalauzolták vissza a múltba, egy-két esetben akár rokonainkat vagy önmagunkat is megtalálhattuk a fotókon. Elolvashatta mindenki kezdetektől fogva az intézmény történetét, amelyet még jobban érzékeltettek a korai okmányok, naplók, kitüntetések. A gyermekek fantáziáját pedig az általuk elkészített munkákból ismerhették meg a látogatók.

A tárlat színesebbé tételében Pungor Klára, az Arany János Általános Iskola hajdani rajztanára és a bölcsőde minden dolgozója aktívan részt vett. Az estét állófogadás zárta.

Aki ellátogatott a kiállításra, azonnal megérthette az esemény mottójául választott Eötvös József idézetet: “A gyermek kincs. Olyan kincsnek, melyet nélkülözhetetlennek tartunk, nem urai, hanem szolgái vagyunk.”

A Bölcsőde rövid története

Szentgotthárd első bölcsődéje 1952. június 15-én nyílt meg.

A SZENTGOTTHÁRDI KASZA- ÉS KOVÁCSMŰVEK RÉSZVÉNYTÁRSASÁGA a dolgozók gyermekeinek szociális gondozására és biztosítására a Szabadság tér 1. szám alatti épületet bérbe vette, mintaszerűen berendezte napközi otthonnak bölcsődei rész kialakításával. Vezetését és szakszerű irányítását Gerlai Istvánné volt hivatva ellátni. A nyolc fős személyzet 19 bölcsődés korú és 34 óvodáskorú gyermek ellátásáról, felügyeletéről gondoskodott. Dr. Bajzáth Frigyes üzemorvos a gyermekek fejlődését, a közegészségügyi követelmények betartását felügyelte, a gyermekekkel való módszeres foglalkozást, nevelést szorgalmazta.

A kaszagyár kezeléséből 1954. április 1-jén átadásra került a Községi Tanácshoz területi bölcsőde céljára, 6 személy – Gerlai Istvánné, Neuhercz Józsefné, Keszthelyi Erzsébet, Huszár Gizella, Takács Lajosné, Düh Jánosné – átvételével. A régi, túlzsúfolt, 58 férőhelyes bölcsődét felváltja 1980. december 5-én a 81 férőhelyes, korszerű, tágas, új bölcsőde Szentgotthárd, Kossuth Lajos út 14. szám alatt. Az intézmény akkori vezetője dr. Horváth Istvánné. Az intézményben 4 gondozási egység helyezkedik el. Egy gondozási egység 2 csoportszobát, fürdőszobát és gyermeköltözőt jelent, hozzá kapcsolódik a terasz és a játszókert. Emellett kiszolgáló helyiségek találhatók az épület déli részén. A vezető mellett 19 szakképzett csecsemő- és gyermekgondozónő, 16 technikai dolgozó látja el a gondozási feladatokat. Egy csoportban 10 gyermeket gondoznak, ez a létszám határozza meg a szakdolgozói létszámszükségletet. 1985-től folyamatosan csökkent a bölcsődei gyermeklétszám, ennek arányában csökkent a dolgozói létszám is.

1991. január 1-jétől az önkormányzat 60 férőhelyessé nyilvánította az intézményt, a dolgozók létszáma 25 lett.

A Városi Bölcsőde jelenlegi vezetője Vidovics Jánosné, aki 1992-ben vette át az irányítást dr. Horváth Istvánnétól. 2001. a év racionalizálás éve, az önkormányzat költségvetése 2001. szeptember 1-jétől 40 gyermek bölcsődei elhelyezését teszi lehetővé.

Egy évtized alatt felére csökkent a felvehető gyermekek és az őket ellátó felnőttek száma.

 

Emlékérmet kapott:

Bauer Károly, polgármester, Dr. Szabó Erzsébet, az ÁNTSZ főorvosa, Dr. Horváth Istvánné, nyugalmazott bölcsődevezető, Bendekovics Józsefné, nyugdíjas gondozónő, Kulcsár Gyuláné, nyugdíjas gondozónő, Holecz Józsefné, nyugdíjas vezetőhelyettes, László Józsefné, nyugdíjas konyhalány, Majczán Ferencné, nyugdíjas gondozónő, Kiss Sándorné, gondozónő, Horváth Sándorné, gondozónő, Dr. Máté János, gyermekorvos – a Bölcsőde orvosa, Vidovics Jánosné, jelenlegi vezető, Németh Sándorné, a Bölcsőde 1. Lakója.

 

 

Beszélgetés Bauer Károly polgármesterrel

Bauer Károly 18 éven át volt városunk vezetője. Tanácselnöki pozícióját 1984 április 3-án foglalta el, a rendszerváltás után három helyhatósági választáson (1990, 1994, 1998) gyakorlatilag ellenfél nélkül nyerte meg a polgármester-választást. Mint korábban már bejelentette, az idei választáson nem indul, ebből következően biztosan új polgármestere lesz Szentgotthárdnak. Bauer Károly azonban nem válik meg teljesen az önkormányzatiságtól, a politikától. Interjúnkban többek között döntésének okairól, további terveiről is szót ejtett.

- Végiggondolta-e, hogy október 20-a után mennyit változik az élete?

- Én azt gondolom, hogy az ember élete periódusokból áll, amelyek munkahelyváltozásokkal, tevékenységváltozásokkal függnek össze. Nagyon nagy változás az, amikor nyugdíjba vonul az ember, két dolog miatt is. Egyszer azért, mert ez egy kor elérését jelenti, másrészt pedig azért, mert egy igazán aktív időszak lezárul. Azok az évek, melyekben az ember igazán élményeket tud gyűjteni, fel tud töltődni, raktározza ezeket az élményeket, elmúlnak. Ugyanakkor a nyugdíjra készülődés folyamat, hiszen az ember menet közben rengeteg mindent elhalaszt a nagy rohanásban, és azt mondja, majd ha nyugdíjas leszek, foglalkozom vele. Ez lehet egy könyv, lehet egy tevékenység, lehet az, hogy az emlékeit összegyűjti, leírja. Nagyon fontosnak tartom, hogy többet lehessek a családdal, szeretném, ha lennének unokáim, és azt hiszem, hogy nekem is rengeteg menetközbeni adósságom keletkezett. Lehet ez egy film, jó pár könyvet el kellene olvasnom, amire eddig kevésbé jutott időm. És úgy gondolom, hogy néhány dolgot meg kellene a világban is néznem, gondolok olyan utazásokra, amelyekre nem volt lehetőségem.

- Mi a fő oka annak, hogy nem vállalt el még egy ciklust polgármesterként?

- Ez a döntés nem most született, elég tudatosan építettem fel ezt a városvezetési szisztémát. Én a gazdaságból jöttem át 1984-ben, és azért akkor a tanácsi rendszerben a tanácselnök rendkívül alulfizetett volt. Ez anyagi szempontból nem tűnt vonzó karriernek, komolyan gondoltam, ha az élet megadta ezt a lehetőséget, akkor tegyek is a városért. Az tény, hogy ennyi évnek van egy csomó hordaléka, azonkívül döntési helyzetben az ember nem tud mindenkinek kedvezni. Óhatatlanul adódik az is, hogy egy idő után elbizonytalanodás jelentkezik, azt hiszem, nem véletlen az sem, hogy a nyugdíjkorhatárt valahol megszabják. A 60-62 év az ember életében is olyan korszak, amikor célszerű meggondolni, tud-e olyan aktív lenni, mint fiatalabb korában. Ehhez még hozzájárul az is, hogy olyan ciklus következik most, amikor meg kell alapozni a következő nyolc-tíz évet, új irányba kell Szentgotthárdnak elindulni.

- A tanácsrendszerben nem volt még igazán mozgástere a városvezetésnek. Nagy váltást jelentett az önkormányzatiság létrehozása a rendszerváltáskor. Mit jelentett ez akkor?

- A tanácsrendszer arról szólt, hogy a központilag leosztott pénzt el kellett költeni. Sőt, nagymértékben a célokat is jóváhagyták, és ehhez rendeltek bizonyos pénzeket. Ez nem is volt mindig racionális, ha decemberben megmaradt egy összeg, azt mondták, építsetek húsz méter járdát, ha kellett, ha nem. Kétségtelen, hogy a tanácstestületek mozgástere jóval kisebb volt, de azt tudni kell, hogy 1980 után sokat lazult a helyzet. Az is benne van a dologban, hogy tanácselnökké választásom előtt egy évvel lett város Szentgotthárd, amikor a központi elosztásokból többet kapott, mint nagyközség korában. Azt sem szabad elfelejteni, hogy olyan beruházások fémjelzik azt az időszakot, mint a Széchenyi általános iskola, a színház.

- Volt olyan ciklus, amikor szinte ellenzékből politizált. Mennyivel könnyebb a polgármestermunkája, ha olyan testület áll mögötte, akivel alapjában egyetért?

- Az önkormányzati törvény ma, úgy, ahogyan van, idejét múlta, már 89-ben sem volt jó, amikor megalkották. Óriási előnye volt akkor az önkormányzatiságnak, hogy nagy energiákat szabadított fel, hiszen minden kis településnek polgármestere, képviselő-testülete lett. Ez jó irány volt, hiszen fejlődésnek indultak a települések, de a törvény alapkoncepciója, hogy erős a testület és gyenge a polgármester. Gyakorlatilag, ha a testületben nincs meg a polgármesternek a szükséges többsége, akkor a döntéseit nagyon nehezen és óriási kompromisszumok árán tudja keresztülvinni. S ha egy ilyen kis településen, mint Szentgotthárd, leképezzük teljesen a pártstruktúrát, akkor azt okozhatja, 90 és 94 között időnként okozta is, hogy jó, okos ötletek azért nem kerültek megvalósításra, mert a párthovatartozás miatt leszavazták.

- Az a ciklus azonban nem csak emiatt volt nagyon nehéz.

- Én azt gondolom, hogy az önkormányzatiság, a központi támogatások növekedése szempontjából jó ciklus volt, hiszen a testület nagyon jó kapcsolati rendszerrel rendelkezett, annyi miniszter nálunk nem járt soha, mint abban a négy évben. Az is igaz azonban, hogy az a testület dolgokat elrendezni igazán nem tudott, pontosan azért, mert nem volt igazi összhang a képviselők és a polgármester között. Infrastrukturálisan azonban, még az ominózus gázügy ellenére is, abban a ciklusban történtek a nagy fejlesztések. Akkor döntött a testület, amiért a mai napig hálás vagyok, arról, hogy 100 hektárnyi földet megvásárolt, aminek a következménye az Ipari Park létesítése lett. Holott tudták, hogy ebből ők igazán nem profitálnak, de alapvető nagy baj akkor van egy testület munkájában, ha csak egy ciklusban gondolkodik. Stratégiai döntéseket is kell hozni, mert nélkülük nincs fejlődés.

- Említette már, hogy a város újabb fordulóponthoz érkezett.

- Tény, és ebben sok jogos kritika is ért már, kicsit előbb el kellett volna kezdeni az idegenforgalom fejlesztését, más irányba is el kellett volna indulni. Azért nem lehet véletlen, hogy a turizmus, mint fontos stratégiai cél, már régen megfogalmazódott Szentgotthárdon. Ennek egy elemét emeltük ki, jártuk körbe, ez az uszoda, és a hozzá kapcsolódó fejlesztések. Azt hiszem, nem baj, hogy apró stratégiai kérdésekkel foglalkoztunk, mert ez egy akkora falat, hogy önmagában megvalósítani egy-két ciklus feladata. Én szerencsés helyzetben voltam, vagyok, mert ehhez a programhoz ebben a négy évben egy nagyon elkötelezett embert találtam Viniczay alpolgármester úr személyében. Ő valóban felvállalta és harcosa volt ennek a programnak. Alapvető cél volt, hogy ebben a ciklusban elinduljon ennek a komplexumnak az építése. Az elképzelés fejlődési folyamaton ment keresztül, kezdtük az uszodával, és eljutott egészen addig, hogy többmilliárdos beruházás lett belőle. Azért, minden hírrel ellentétben ebben a kérdésben nagyon óvatos és előrelátó volt a testület. Mi két dolgot eleve megígértünk ezelőtt négy éve: területet és 300 millió forintot adunk, semmi mást, és ehhez végig tartotta magát a testület. A területet építésre alkalmassá tettük, a 300 millió forint biztosítási feltételeit elrendeztük, de ezt soha senkinek oda nem adtuk. Volt ugyanis egy másik biztosíték, hogy ezt bárki csak akkor kaphatja meg, ha a teljes finanszírozáshoz szükséges beruházási összeget banknál, zárolt számlán vagy hitelben leteszi. És ez nem történt meg. Ebből következik, hogy a program ebben a ciklusban nem indult el, minden törekvésem az, hogy a lehetősége a következő testületnek megmaradjon arra, hogy ezt a programot elkezdje. Ha olyan összetételű lesz az a testület, hogy ezt fontosnak tartja, akkor, úgy gondolom, ezt a programot meg kell valósítani. Ez Szentgotthárd jövőjének záloga. Itt most nem az a tét, hogy mennyiért mehetünk el úszkálni, csúszdázni, hanem az a tét, hogy az itt élő vállalkozók, befektetők, felnőttek, nyugdíjasok, gyermekek számára kedvező, pezsgő városunk legyen.

- Milyen tanácsot tudna adni a következő testületnek arra nézve, milyen irányba induljanak el, az uszodaügyön kívül?

- Azt hiszem, továbbra is alapvető a térségi szerepünk. Az, hogy Szentgotthárd a hármashatár térségének meghatározó városává fejlődjön. Az, hogy szlovén, osztrák kapcsolatainkat gyümölcsözően és más területeken is tovább fejlesszük. Komoly erőfeszítéseket kell tenni kisvállalkozások letelepítésére. Ma már kiépült infrastruktúrájú területekkel rendelkezünk, és az önkormányzat ezt akár ingyen is odaadhatja egy letelepülő kisvállalkozásnak. Nekünk mindenképpen az irányba kell lépnünk, hogy komoly, képzett munkaerőt igénylő tevékenységek irányába fejlődjön a város.

- 18 évig állt a város élén. Mit tart ennek a 18 évnek a legnagyobb sikerének, és mi az, amiben többet lehetett volna tenni?

- Azt tartom a legnagyobb sikernek, hogy egy szörnyű nehéz helyzetből, 90 után, mikor összeomlott a keleti piac, amikor a város ipara a nullán volt, sikerült az önkormányzat, a testület irányításával olyan konkrét programot kidolgozni, melynek megvalósításával újra lábra tudtunk állni, és Szentgotthárd nem csak a kistérségnek, hanem a megyének egyik meghatározó szereplőjévé vált. Büszke vagyok azokra a kapcsolatrendszerekre, amelyeket sikerült kialakítani a Muravidékkel, Szlovéniával, nagymértékben emelkedett a határon túli elismertségünk. Elismerték, és ki merték mondani a szomszédok azt is, hogy Trianon előtt Szentgotthárd vezető települése volt ennek a régiónak, és ezt a szerepét kölcsönösen erősíteni lehet és kell. Természetesen számos elképzelést nem sikerült megvalósítani. Egy idő után az emberben a megszokottság kezd uralkodni, a szívével kezd gondolkodni bizonyos kérdésekben, a döntéseknél ez nem igazán jó. Itt azért egy olyan polgármesteri hivatalt tudtunk kialakítani, amely alapvetően a szélesebb régióban is elismertségnek örvend. Vannak munkatársak, akik nagy tudással, felkészültséggel végezték munkájukat, ez rendkívül pozitív. De volt, hogy nem ismertem fel azt, hogy egy-két embert el kellett volna távolítani, ez persze negatívum. Komolyan hittem abban, hogy az uszodaprogramot be tudjuk indítani, a testület ebben teljes mértékben támogatott, a partnerkeresésben nekem is lényegesen jobban oda kellett volna figyelnem. Ennek ellenére azt kell mondanom, a partnereink is mindent megtettek a program sikeréért, úgy tűnik, ez is kevés volt. Kudarcként éltem meg azt is, hogy a saját erőfeszítéseink következtében megnövekedett adóerő-képességünket központi elvonásokkal sújtották.

- Nem szakad el azért teljesen a politikától.

- Azt gondolom, hogy ennyi év után egyből elszakadni a közélettől, a politikától elég nehéz lenne. Úgy hiszem, a Vas megyei Önkormányzatokért Egyesület színeiben indulva reális lehetőség van arra, hogy a megyei közgyűlésben a pártkötelezettségektől független döntéseket, amelyek a települések, elsősorban a kistelepülések érdekeit szolgálják, megfelelő módon tudom képviselni. Ha az egyesület megkapja a választók bizalmát, bejut a megyei önkormányzatba, nyilvánvalóan Szentgotthárd és a kistérség érdekében szeretnék dolgozni, éppúgy, mint az elmúlt években tettem.

- Ha a következő testület, illetve polgármester megkérné arra, hogy tapasztalataival, összeköttetéseivel segítse a munkáját, mi lenne a válasza?

- Azt gondolom, hogy a vezetésváltást követően a régi vezetőnek nagyon tapintatosan kell ehhez a kérdéshez viszonyulnia, hiszen önálló és új koncepciók alakulnak ki. Egy konkrét feladat konkrét megoldásában természetesen segítek, de általában, valamilyen tanácsot adni, erre nem hiszem, hogy szükség lenne. Én remélem, hogy olyan polgármester lesz Szentgotthárdon, akinek megfelelő koncepciója, elképzelése van a város vezetésére.

-Szilágyi József-

 

Kórustalálkozó kettős ünnep jegyében

Szeptember 28-án a Színházban megtartott kórustalálkozón két jelentős zeneszerzőre emlékeztünk. A találkozó Kodály Zoltán születésének 120. évfordulója és Takács Jenő 100. születésnapja jegyében telt.

A hangversenyt Bedics Sándor, az oktatási bizottság elnöke, a III. Béla Szakképző Iskola igazgatója nyitotta meg, hangsúlyozva és kiemelve az éneklés fontosságát, közösségformáló erejét. A résztvevők az elmúlt években már megszokott magas színvonalon énekeltek. A zalaszentgróti Városi Vegyeskar (kórusvezető: Lovász Gábor), a szombathelyi Pedagógus Kórus (kórusvezető: Bencsicsné Hajkó Gyöngyi), a Maribori Kulturális Egyesület Vegyeskara (kórusvezető: Fránci Kovács) és a házigazda szentgotthárdi Vegyeskar (kórusvezető: Zleovszki Júlia) kellemes és felemelő perceket szerzett Kodály Zoltán Horatii Carmen.., avagy a Szép énekszó múzsájához című kórusművének közös eléneklésével a kis létszámú közönségnek. Az este baráti beszélgetéssel és közös énekléssel zárult a Széchenyi István Általános Iskolában.

Ezúton is megköszönjük támogatóinknak, hogy lehetővé tették a találkozó megrendezését, név szerint: Vas Megye Önkormányzata – Pannon Ősz szervezőbizottsága, Pro Renovanda Cultura Hungariae Közalapítvány, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alapprogram, és nem utolsó sorban Szentgotthárd Város Önkormányzata.

Takács Jenő 1902-ben Cinfalván, a mai ausztriai Siegendorfban született, mely akkor Magyarországhoz tartozott. A szülői háttér többnemzetiségű volt, jelképesnek mondható, hogy anyanyelvi szinten beszéli mind a német, mind a magyar nyelvet.

Bár ma is a gyerekkori kedves ház lakója Cinfalván, életére egyáltalán nem jellemző sem az egy helyben maradás, sem az eseménytelenség…

Tanulmányait két ország területén végezte, hiszen a soproni tanulóéveket a bécsi Zeneakadémián folytatott zeneszerzés és zongoratanulmányok folytatták. Meghatározó volt művészi pályáján a Bartók Bélával való találkozás, egész életére példaképévé vált a bartóki életmű, valamint a folklór, a népi eredetű zene saját anyanyelvvé formálódó feldolgozási igénye. Az egyik első zongoraművész volt, aki rendszeresen játszotta Bartók műveit. Szakmai karrierjét komoly külföldi kitekintések tették sokrétűvé, hiszen fiatal éveiben a kairói, valamint a manilai egyetemeken is oktatott, illetve az egzotikus helyszíneken is az európai zene, különösen a magyar vonatkozású művek hű tolmácsolója volt.

A trianoni határátrendeződés, majd az 1938-as események előbb osztrák, majd német állampolgárrá tették, mely elől első hazájába visszatérve próbált kitérni. A szombathelyi zeneiskola tanáraként, majd a pécsi Konzervatórium igazgatójaként a magyar zeneoktatási rendszer kiépítésében is jelentős tevékenységet végzett. Nagy érdemeket szerzett a később világhírűvé vált Kodály-módszer gyakorlati próbáihoz nyújtott segítségével, erre a lehetőséget, a pécsi évek alatt, Kodállyal való kapcsolata adta meg.. Magyarországi életszakaszában elismert zeneszerzőként működött, Budapesten rendszeres rádióműsort vezetett, operáját, zongoraversenyét, Weöres Sándor versére írott oratóriumát és egyéb műveit rendszeresen játszották a magyar hangversenytermekben.

Zeneszerzőként külön fejezetet képez a magyar alkotói korszaka, mind a bartóki ihletettségű népi dallamok felhasználása, mind a történelmi értékű dallamtöredékek művekbe való beépítése (Kőszegi percek, Rapszódia) sajátságos magyar nyelvezetet tükröznek.

1948-ban, ismét a történelem fordulata miatt, az ország elhagyására kényszerült. Az egzisztencia-keresés időszakát a Cincinatti Egyetemen való 17 évi oktatás követte. Életpályájában az amerikai egyetemnek az európában még akkor ismeretlen felszereltségű intézményi háttére nagy jelentőségű volt, kompozícióinak azonnali megszólaltatására, a hangzások kisérletezésére bő lehetősége volt. 1970-ben Professzor Emiratusként távozik az egyetemről, és tér vissza szülőföldjére, a magyar-osztrák határvidékre.

Az 1970-től napjainkig tartó időt élete legtermékenyebb korszakának tartja saját maga, napjait-éveit az alkotásnak tudta szentelni, a hazájának tartott földrajzi rész dallamvilága egy sokat utazott ember széles látókörén keresztül került megfogalmazásra műveiben.

Az azóta eltelt 32 év munkássága alapján kijelenthetjük, hogy az osztrák-magyar határvidék XX. századi zenéjének nagy összefoglalójáról van szó, akinek jelentősége Joseph Haydn-hez mérhető

A világot látott, öt nyelven beszélő zeneszerző bibliográfiájában jelentős helyett foglalnak el a pedagógiai művek, a zenekari művek, zongoraművek, és a kamarazene. Hosszú alkotói munkássága 150-200 művet eredményezett (attól függően, hogy a sorozatokba tartozó műveket egynek tekintjük-e). Munkássága nagy elismertséget mondhat magáénak Ausztriában, különösen Burgenland területen, ahol műveiről, életéről könyvek, kiadványok jelentek meg, számtalan hangfelvétel készült kompozícióiból, versenyeket rendeztek tiszteletére. Az Oberschützeni Főiskolán róla nevezték el a dísztermet. Ausztriában számtalan kitüntetéssel, állami szinten is elismerték munkásságát, csak néhányat a sokból megemlítve: Burganland tartomány nagy érdemérme, Osztrák állami díj, Bécs város aranymedáliája, Haydn medália

Magyarországon elismertségéről sokáig egyáltalán nem beszélhettünk, inkább az elhallgatása volt a hivatalos álláspont. 1970-től kezdve jelentek meg róla újra írások, de a 95. Születésnapja alkalmával is még az alábbi szavakkal volt kénytelen köszönteni az egyik legnagyobb magyar zenekritikus, Breuer János: “…azóta egyhuzamban adósai vagyunk ennek a finom tollú, lírai és groteszk hangra egyaránt rezonáló alkotónak…Többnyire így bánunk mi azon mestereinkkel, akik inkább önmagukhoz maradnak hűségesek, mint a változó államformákhoz…Hány születésnap kell még ahhoz, hogy első szülőhazája is elismerje nemzetközi hírű tudós alkotóját?”

Ma már tudjuk. Még öt. 100. születésnapja alkalmából a világ minden tájáról köszöntötték a mestert a muzsikusok. Végre Magyarországon is méltó elismerésben részesülhetett. Eddigi kitüntetései, a Bartók-Pásztory Ditta díj, Magyar Köztársaság Kiskeresztje, Pro Cultura díj mellett, a születésnap alklalmából, a szakma méltó elismerését jelképezi a Zeneakadémia Rektorától kapott két kitüntetés, valamint a Magyar állam magas kitüntetése, melyet október 18-án, a bécsi Magyar Nagykövetségen nyújtanak át Takács Jenőnek. A csodálatos emberi életpálya megírására az évforduló kapcsán hazánkban is többen vállalkoztak.

Ő maga, egészen biztos mindezeknél is többre értékeli, hogy a magyar hangversenyéletben egymás után csendülnek fel kompozíciói, Budapesten, Pécsett, Sopronban, Győrben, Szentgotthárdon, és reméljük még nagyon sok helyen….

Az a tény, hogy 1999.-ben a Szentgotthárdi Zeneiskola, 2001.-ben pedig a Rechnitzi Zeneiskola névadójának választotta, igazolja saját hovatartozásáról vallott szavait:

“Hazámnak Magyarország és Ausztria határvidékét, a mai Burgenlandot érzem. Hazaszeretetem mentes minden nacionalizmustól.”

Otthon, Cínfalván, önzetlenül odaadó feleségével, Pasteiner Éva asszonnyal élnek csendes boldogságban, abban a házban, ahol gyermekkorát is töltötte. Egymás között mindig magyarul beszélnek. Reméljük, még sokáig tehetik…

Drága professzor úr! Mit kívánhatnánkl Önnek innen Szentgotthárdról?

Még sok boldog születésnapot !

Október 10. a Lelki Egészség Világnapja

Egyes becslések szerint jelenleg 400 millió olyan ember él a Földön, akinek valamilyen lelki, igedi betegsége, pszichológiai problémája van, vagy valamilyen káros szenvedély rabja. Megyénk 14 gondozóintézete közel 5000 pszichiátriai és szenvedélybeteget lát el. Többségük csendben szenved, és többnyire egyedül… Túl a szenvedés és a gondoskodás hiányán, ott van a megbélyegzés, a szégyen, a kirekesztődés és gyakran a halál.

At egészség nem egyenlő csupán a fizikai jóléttel, helyesebb, ha a testi, lelki és szociális jólét egyensúlyra törekvő folyamatának etkintjük. Sokszor és sokan hanyagolják el egészségük lelki “részének” karbantartását. A korszerű táplálkozás, a testmozgás, a higiénia nem mindig eelegendő az egészség megtartásához. Egyre több súlyos betegségről derül ki, higy kialakulásának igazi oka az egyén lelki életének megoldatlan, feldolgozatlan problémája. A szenvedélybetegségek: az alkoholizmus, a mikotin- és drogfüggőség okai és gyógyításuk lehetősége is szinte minden esetben a beteg lelki életében keresendők.

A lelki egészség megteremtésének és megtartásának alapvető feltétele a harmonikus kapcsolatok mellett a jó problémamegoldó képesség. Ezen készségünknek a családban minket érő összetett hatások és a tudatos nevelés során kell apránként, fokozatosan kialakulnia. Az a tény, hogy a mai felnőttek többsége nem rendelkezik e képességgel, nyilvánvalóan összefügg a lelki és lelki eredetű testi betegségek, vagyis a pszichoszomatikus betegségek magas számával. Ma már bizonyított tény, hogy a mags vérnyomás, az asztma, a gyomorfekély, a migrén, az infarktus kialakulásában nagy része van a lelki problémáknak.

A gyermekeket fejlődésük során ugyanúgy meg kell tanítani az egészséges érzelmek kialakítására, a pszichés funkciók helyes gyakorlására, mint más egéyzségügyi ismeretekre. A szülők felelősségét fokozza saját lelki életük alakításában, hogy gyermekük számára nemcsak tárgyi ismereteket nyújtanak, hanem olyan lelki hatást is gyakorolnak rá, mely megszabja a gyermek alkalmazkodási készégét is.

Bár ezek a tények köztudottak és bizonyítottak, a lelki élet alakítása és a lelki nevelés még mindig nem érdemel annyi figyelmet, mint amennyi fontosága miatt indoklot lenne. Biztató, hogy egyre több problémamegoldó módszert sajátíthatunk el különböző tanfolyamokon, melyeket felnőttek, pedagógusok, másokról gondoskodó hivatásban dolgozók részére indítanak. Ezeknek az ismereteknek az elterjedése, különösen a pedagógusokon keresztül a felnövekvő ifjúság számára már remélhetőleg esélyt ad a pszichoszomatikus- és szenvedélybetegségek sikeresebb megelőzésére.

ÁNTSZ Körmend Városi Intézete

 

Somogyi Gábor, Szentgotthárd!

Szeptember elején immár 17. alkalommal került megrendezésre a Budapest NIKE Félmaraton nevű utcai futóverseny. Igaz, hogy ez a nagy szabású sportesemény melynek 4800 indulója volt távol esik településünk vonzáskörzetétől, de egy szentgotthárdi futó, Somogyi Gábor jóvoltából volt gotthárdi érdekeltsége is. A nagy melegben megrendezett viadalon Gábor az igen előkelő 28. helyen ért célba, ami a nemzetközi mezőnyt figyelembe véve kiváló eredmény. A 21.097 méteres távon az első négy helyen kenyai futók végeztek, és utánuk is jó néhány külföldi atléta szakította át a képzeletbeli célszalagot, így el lehet képzelni, hogy Gábor eredményének mekkora sportértéke volt, van.

A már hosszú évek óta (közel a negyvenhez) egyedül készülő szentgotthárdi furónak nem is ez volt az első kiugró eredménye, hiszen különböző maratoni versenyeken többször ért el hasonló nagy sikereket. Mindezek tükrében azért az elszomorító, hogy egy ketzhelyi vállalkozó kivételével sem a város, sem a szentgotthárdi sportegyesület nem nyújt szinte semmi támogatást neki, pedig higgyék el, saját dicsősége mellett városunk hírnevét is öregbíti, amikor a célbaérkezéskor több ezer versenyző és szurkoló előtt közli a hangosbemondó: Somogyi Gábor, Szentgotthárd!

-bunyi-

 

Labdarúgás

Sümeg-Légrády SE – Szentgotthárdi VSE 0 : 2 (0 : 0)

NB III-as bajnoki labdarúgó mérkőzés

Szeptember 29. Sümeg, 300 néző

Vezette: Szabó

Sümeg: Jánosa – Markó, Ritter, Hegedűs, NEMÉNYI (Fischer) – Ostermann (Falusi), Mátó, Molnár, ?arosvölgyi – RENCZES, Németh. Edző: Fördős József.

Szentgotthárd: SZABÓ – Kiss, PAPFALVI (Hompasz), Korpics, SARANG – Bartakovics, SZŐKE, Németh G. (Simon), Kovács R. (Karsai) – Serfecz, MESKÓ. Edző: Heiter László.

Gólszerzők: Szőke 39. p., Meskó 92. p.

A Teskánd ellen hazai környezetben elszenvedett vereséget követően a 8. játéknapon Sümegen lépett pályára Szentgotthárd NB III-as labdarúgó csapata.

Nem kezdték őrült iramban a csapatok a találkozót, és az idő előrehaladtával sem történt szinte semmi említésre méltó esemény. Többnyire a két 16-os közti területen folyt a játék, a kapuk alig-alig forogtak veszélyben.

A szünet utáni első 20 percben szinte lekopírozták a csapatok első félidei teljesítményüket, így maradt a 0 : 0.

A 69. perc némileg váratlanul gólt hozott. Egy kontra támadás végén Papfalvi remekül tálalt Szőke elé, aki higgadtan lőtt Jánosa kapujába. 0 : 1. A gól felrázta a csapatokat, és az utolsó 15 percben mindkét oldalon 2-3 helyzet maradt kihasználatlanul.

A 92. percben dőlt el végérvényesen a 3 pont sorsa. Megint remekül működött a gotthárdi kontra, melynek végén Serfecz labdájával Meskó állította be a 0 : 2-es végeredményt.

A jobb helyzetkihasználásnak köszönhetően megérdemelt vendéggyőzelem született, ami nagyon-nagyon ráfért a társaságra.

-Tóth Bálint-

 

Kézilabda

Fotex KC II. – Szentgotthárdi KK 23 : 30 (9 : 16)

NB II-es bajnoki labdarúgó mérkőzés

Szeptember 22. Veszprém, 50 néző

Vezette: Csenki, Palkovics

Szentgotthárd: MONEK – KOCSIS Gy. 10, WOTH 1, SZABÓ 3, TÓTH 3, KOVÁCS 2, CSÁSZÁR 2. Csere: TORMA 7, ERNST 2, Kocsis T. Edző: Fancsali Ferenc.

Szeptember 22-én, vasárnap az NB II-es férfi kézilabda bajnokság ÉNy-i csoportjának nyitófordulójában, Veszprémben lépett pályára kézilabda csapatunk.

A Pécsről visszaigazolt ifj. Kocsissal, és az ex-Tanárképzős Ernsttel felálló gotthárdiak győzelmi reményekkel érkeztek a “királynék” városába. Nos, mint utólag kiderült, nem is kellett csalódniuk a vendégekért szurkolóknak. Kemény, fegyelmezett védekezésnek, és főként a leindításokból lőtt góloknak köszönhetően már az első játékrészben jelentős előnyt szereztek a gotthárdiak, és 16 : 9-es előnnyel mehettek a pihenőre.

A fordulást követően nem sokat változott a játék képe. Fancsali edző tanítványai könnyedén tartani tudták 7 gólos vezetésüket, és magabiztosan gyűjtötték be az értékes két bajnoki pontot.

A remek rajt önbizalmat adhat a további jó folytatáshoz, és az előzetesen megfogalmazott dobogós hely eléréséhez.

Ifi: Fotex KC II. – Szentgotthárdi KK 25 : 11.

-Tóth Bálint-

Szentgotthárdi KK – Tata Euralis THAC 31 : 24 (16 : 13)

NB II-es bajnoki labdarúgó mérkőzés

Szeptember 28. Szentgotthárd, 100 néző

Vezette: Szabó, Tari

Szentgotthárd: MONEK – Torma 2, TÓTH Á. 6, Ernst 1, SZABÓ 7, WOTH 5, ifj. KOCSIS Gy. 6. Csere: Kovács 2, Császár 2, Luthár A, Kocsis T. Edző: Fancsali Ferenc.

A nyitófordulóban Veszprémben aratott 7 gólos győzelmet követően a szintén jól rajtoló Tata együttese látogatott a 2. játéknapon Szentgotthárdra.

Remekül kezdte mindkét alakulat a találkozót, így a kezdő sípszótól indulva élvezetes mérkőzést láthattak a sportcsarnokba kilátogató szurkolók. Nagy volt az iram, és felváltva estek a gólok mindkét oldalon. Az első játékrész hajrájában nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak a hazaiak, és ez 3 gólos vezetést eredményezett a félidő lefújásáig.

A pihenőt követően továbbra is lendületben maradt a Szentgotthárd. A fancsali-legénység remekül, taktikusan kézilabdázva tartani és növelni is tudta első félidőben megszerzett előnyét, így a hajrá nem sok izgalmat hozott.

A látottak alapján a gotthárdiak teljesen megérdemelten jutottak újabb két bajnoki ponthoz, és két forduló után is őrzik veretlenségüket.

Tóth Bálint-

Futás

Városunk lakója és hajdani diákja, Pungor Anita a Vas Megyei Atlétikai Szövetség által szeptember 27-én megrendezett középiskolai tehetségkutató versenyen, női 800 méteres síkfutásban II. helyezést ért el. Anitának két hét alatt ez már a második olyan futóversenye volt, ahol az első három helyezett között szerepelt sikeresen.

 

TV-néző: Stílusváltás magyar módra

Tekintélyes számú adás után lapátra került Lajcsi és életvidám mulatós csapata, a Dáridó. Bekövetkezett, amire számíthattunk, a kezdeti lopott sramli mozgócirkusz lassan latin kavalkáddá alakult át, teljes képzavart szülve. Idővel háttérbe szorultak az eredeti plasztik lakodalmas, vonatozós, hónaljban izzadós himnuszok, és helyükre a dél-amerikai sorozatok által elindított megakulti magyar, illetve külhoni képviselői lettek a mérvadók. Szandi után Lou Bega, az egyetlen müncheni latin-lover koptatta a deszkákat, pörgött nekünk Natalia, az állítólag bájos uruguay-i kislány, na és a velős magyar felhozatal. A mi saját Fiestánk bombaként robbant be a pop-piacra, a srácok visszajáró vendégként törték a szíveket, jobbára a lányokét. Nélkülük nem volt igazi a buli, a Mirigyek avasodófélben lévő humorbonbonjaira pedig érthető módon megcsappant az igény. A gyökeres stílusváltás a nézőközönség életkorának csökkenését is maga után vonta, majd bekövetkezett a vég. Mondhatnánk, hogy “minden hordó kiürül egyszer”, hát az időzítés mindenesetre tökéletes, hiszen a TV 2 átalakulása a péntek esti kínálatra is vonatkozik. A CLUB 2 célközönségét már nem a Jimmy rajongó háziasszonyok népes tábora alkotja, latin ide, latin oda, a slágerlistát uraló aktuális Viva-szerzemények kerekedtek felül. Lajcsi helyét a rádiós és rockzenész múlttal büszkélkedő Abaházi Csaba vette át, nagyobb vigyorral, és kisebb tokával. Az újítás elmaradhatatlan, csakis a nézők dönthetik el ennek kudarcát vagy sikerét, a generációk behálózásáért folyó élethalál küzdelem sosem látott méreteket öltött. El kell ismerni, a Dáridó összhatása sokak szemében az igénytelenség példaképét jelentette, minden visszatérni kívánó, majdnem elfelejtett táncdalfesztiválhős és megannyi feltörekvő tehetségtelenség fellépésének köszönhetően, s mindez nyakon borítva nagy adag play-backkel. Mégis fénykorában a legnézettebb műsorok egyike volt, amire a CLUB 2-nek vajmi minimális esélye van, a kínálata nem egyedülálló, s nem a Fásy Mulató az egyetlen konkurens csapás.

Mindenesetre kérünk mellőzni mindenfajta gyűjtést - Isaura elszomorító példájából okulva - , Lajcsi üzeni, jól van, akad még mit a tejbe aprítani. Ám, ha valaki tudja Sóbi Norbi mobilszámát, kérjük, juttassa el szerkesztőségünkbe. Köszönjük.

TOTYA

 

 

Hyde Park helyett

Fürdünk vagy befürdünk ?

Egy kis körkép a közeli fürdőfejlesztésekről (újságcikk idézetek):

Bük

Az összesen tíz projektben megvalósuló beruházás első ütemében öt fejlesztés valósult meg a közeli napokban mintegy 400 millió forintos ráfordítással.

A másfél évesre tervezett, tavaly szeptemberben elkezdődött, több mint kétmilliárd forintba kerülő rekonstrukciós programhoz a Széchenyi-terv egymilliárd forinttal járult hozzá.

A teljes felújítás várhatóan jövő év tavaszára fejeződik be.

Tófürdő Szombathely

A rekonstrukció első szakasza ez év nyarára elkészült. A második ütem szeptember közepén kezdődött el és jövő év áprilisára befejeződik 550 millió forintos költséggel.

Aquapark Zalaegerszeg

Július 1-én megnyílt a zalaegerszegi Aquapark. Az 1,4 milliárdos beruházás felét a zalaegerszegi önkormányzat, másik felét a Széchenyi-terv biztosította.

Sárvár

Négymilliárd forintos beruházással, a tervezett ütemben zajlik az új fürdő építése. Párhuzamosan egyszerre több munkafolyamat is zajlik, nincs csúszás a kivitelezésben, várhatóan tartani tudják a 2002.november 20-i befejezési határidőt. A Széchenyi-terv egymilliárd forintot biztosított.

Zalakaros

A nyár folyamán felépített új medencéket, épületeket és egyéb szolgáltatásokat szeptember 5-én adták át ünnepélyes keretek között. A 450 millió forintos beruházás forrásául 177 millió forintig a Széchenyi-terv pályázati pénze szolgált.

Győr

A győri termál-és élményfürdő első ütemének építése 2,5 milliárd forintba kerül, amihez az állam 977 millió forint támogatást nyújt. Az új létesítmény várhatóan jövő nyárra készül el.

Lenti

Idén 2 külső és 2 belső medencét újítottak fel.

Kisebb léptékű tervek ill. fejlesztések vannak folyamatban Celldömölkön, Gersekaráton, Vasváron, Borgátán, Mesteriben.

Menjünk kicsit messzebbre is:

Hajdúszoboszló

Befejeződött a látvány-és élményelemek építése, három csúszdával, sodrófolyóval, felnőtt-, gyerek- és bébimedencével bővült az Aquapark. A Széchenyi-terv egymilliárd forintott biztosított.

Gyula

A Gyulai Várfürdő a sikeres pályázata nyomán (400 millió forint a Széchenyi-tervből) megkezdte a gyógyfürdő fejlesztést. A vízgyógyászat fejlesztésére félmilliárd forintot fordítanak.

Marcali

Szeptember 26-án rakták le egy fürdő és szabadidőközpont alapkövét. A több mint egymilliárd forintos beruházáshoz a Széchenyi-terv pályázatán 362,8 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a város idén májusban. A tervek szerint az ötmedencés városi fürdő a jövő év júniusában nyit.

Ennyi talán elég is egyelőre.

Ezek után már csak egy kérdésem van. Miért haladnak a tervezett ütemben a fenti fürdőépítések ill. fejlesztések és Szentgotthárdon miért nem?

A hollandiai tanulmányút helyett jobb lett volna talán ezekre a helyekre ellátogatni egy kis tapasztalatszerzés céljából.

 

Keresztrejtvény

Tizedik hónap lévén októberi keresztrejtvényünk a Tízek Társasága tagjainak nevét rejti. Beküldendő a vastag betűs sorok megfejtése.

Beküldési határidő: október 31.

Cím: 9971 Szentgotthárd Pf. 5.

A helye megfejtők között a FEZO Kft. 1000 Ft-os ajándékutalványát sorsoljuk ki.

Szeptemberi keresztrejtvényünk megfejtése: Yale, Berkeley, Durham, Stamford, Műszaki, Harvard, Caktech, Cambridge, Alto.

Nyertesünk: Reinelt Zoltánné, Szentgotthárd Zöldmező u. 12.

Vízszintes: 1. Albert (1823-67), 5. Hatóanyagot nem tartalmazó gyógyszer, 11. Földönkívüli, 13. Könyvet átnéz, 15. Pnz tolvajnyelven, névelővel, 16. ENSZ egyik intézménye, 17. Kálmán (1823-53), 19. Optikailag nem aktív vegyület, 21. Pascal rövidítve, 22. Iráni város Pakisztán mellett, 23. Orosz leves, 24. Istenek királya az egyiptomi mitológiában, 26. Francia kikötőváros, 28. Soha egynemű betűi!, 29. Rendi országgyűlés egyik tetülete, 31. … Sádig (iraki város), 33. Végtelen felleg!, 35. … -útfélen, 37. Francia folyó, 39. Liechtensteini és spanyol autójel, 40. Frigyes (1822-52), 43. Oxigén és alumínium vegyjele, 44. Bolíviai folyó, 46. Festő volt (Károly, 1819-96), 47. Alajos (1819-96), 49. Mindig, latinul, 51. Német-lengyel határfolyó, 53. Jugoszláv vasutak, rövidítve, 54. Tartozász leró, 56. Lajtorja, névelővel, 58. Fúvószenekar, 59. Kapás növényt ritkít, 61. Osztrák és kambodzsai autójel, 62. Mata Hari ez volt, 64. Károly (1814-55), 66. Világos angol sör, 67. Pisze orrú, 69. Tartósítás végett átitat, 71. Római 99, 72. A Pitti palota városa, 73. Meghatározott méretűre vág.

Függőleges: 1. Olasz folyó és síkság, 2. Ország, 3. Kambodzsai, vatikáni és olasz autójel, 4. Gyakorlatban alkalmaz, 6. Kevert Lady!, 7. Delon személyneve, 8. Szén, oxigén és jód vegyjele, 9. Az elején evez!, 10. Károly (1821-67), 11. Nem mögé, 12. Mihály (1817-68) (zárt betű: P), 14. Délszláv nyelvű emberek, 16. …-pici, 18. Eszköz, szerszám része, 20. Aludttejből kiváló folyadék névelővel, 21. Albert (zárt betű: L), 23. Győr-Moson-Sopron megyei község, 25. Hirtelen támadt gondolata (ékezet nélkül), 27. Szlovén-olasz folyó, 28. Ronda, de keverve!, 30. Római istennő (hajnalé), 32. Kedvtelésből ír, 34. Görög Népi Felszabadító Hadsereg, rövidítve, 36. Kockáztatott összeg, 38. Elibe tesz, 41. Keverék, 42. Ez alatt, 45. Jordánia fővárosa, 48. Határozott, 50. Sándor (1823-1849), 52. Kolostor arab városnevekben, 53. Mór (1825-1904)) (zárt betű: Ó), 55. …soeur (szívesen, franciául), 57. Rossz pálinka, 58. Budapesti egyetem, rövidítve, 60. G hang leszállítása fél hanggal, 63. Humoros mondás, 64. Oxigén és tellur vegyjele, 65. Párosan kiélez! 68. Szigetlakó nép, 70. Társadalombiztosítás, rövidítve.

 

Moziműsor

Október 11-15. Manitu bocskora

Október 12-13. Iris

Október 18-22.Sötét Zsaruk 2.

Október 25-27. A rettegés arénája

 

Programajánló

Október 14. 13,30 Művelődési Ház – IVK klubnap

Október 16. 8-16 Művelődési Ház – Véradás

Október 23. Ünnepi megemlékezés és koszorúzás a Hősök szobránál

Kiállítás:

Október 16-27-ig a Színház aulájában

A Világ Futballcsillagai A-tól Z-ig - Fotókiállítás

Megtekinthető: hétfőtől szombatig 14-17 óráig.

 

Tanfolyamok, szakkörök

A Művelődés Háza a következő tanfolyamokat, szakköröket hirdeti:

Képzőművész szakkör

Német nyelvtanfolyam (60 órás)

Disco- és moderntánc tanfolyam

Egészségmegőrző és kondicionáló gyógytorna

Jelentkezési határidő: 2002. október 25.

Bővebb felvilágosítás és jelentkezés személyesen a Művelődés Házában (Kossuth L.u.7.) vagy az 554-106-os telefonon.

FILMKLUB a szentgotthárdi Kossuth Moziban

Október 10. Kánikula - osztrák film

Rendezte: Ulrich Seidl

Október 17. Korcs szerelmek - mexikói film

Rendezte: Alejandro Gonzáles Inárritu

Október 24. Mulholland drive - amerikai film

Rendezte: David Lynch


Október 31.Szembesítés - német-francia-angol-magyar film

Rendezte: Szabó István

November 7.Vízcseppek a forró kövön -francia film

Rendezte: Francois Ozon

November 14. Helyzetek és gyakorlatok -amerikai film

Rendezte: Tod Solondz

November 21. Egy csodálatos elme - amerikai film

Rendezte: Ron Howard

November 28. Zongoratanárnő – francia-osztrák film

Rendezte. Michael Haneke

December 5. 8 nő – francia film

Rendezte: Francois Ozon

December 12. Megváltó szex – spanyol film

Rendezte: Laura Maná

A filmklub vezetője: Pápes Éva újságíró

Előadások: csütörtökönként 19 órától

Bérlet ára: 1.500.-Ft; jegyár: 200.-Ft/előadás