Rendőrségi hírek

Szentgotthárdon a járőr lopással gyanúsítható helybelit állított elő szeptember 8-án.

Apátistvánfalva egyik vegyesboltjába hatoltak be szeptember 9-ére virradóan. A tettesek a rácsot lefeszítették, az ajtót befeszítették és dohányáruval, pipere cikkekkel, szeszesitallal távoztak. A kár kb. 180 ezer Ft.

 

Jegyzet

Az utolsó hamburger

Mikor életemben először és egyben utoljára utaztam át Szófián, lehangoló tapasztalattal lettem gazdagabb. A szocreál szürkemánia számlájára írható látvány pokollá rajzolta át a műemlékekben gazdag fővárost, csupán egyetlen óriási neonreklám sugallt némi életkedvet. Jó pár pillanatba tellett, míg orosz nyelvismeretemre támaszkodva sikerült kiigazodnom a cirill ábécé rejtelmeiben.

Oh, yeah! Apukám, ez egy Meki! Micsoda kontraszt! Innentől semmi kétségem nem volt, hogy ez a gyorsétteremlánc az őserdőtől, a Szaharán át az Antarktiszig mindenütt képes a fogyasztók szolgálatába állni. Aztán pár évre rá Rábafüzesen is sor került a nyitásra, világra jött a mi kis gasztro-Amerikánk. Hírnevéhez méltóan kijutott neki a népszerűségből, főleg a gyermekek számára jelentett igazi élményt. Jól tudjuk, ez nem a véletlen műve, a jövedelmező üzletpolitika sikeréhez a könnyen befolyásolható fiatal korosztályon át vezet az egyik legrövidebb út. Az ajándékként beharangozott giccses mütyürkék tökéletes csalik a Föld nevű bolygón, főleg a jó értelemben civilizált társadalmakban. Ugyanez elmondható az itt kínált ételekre is, bár ezen étkezdék jelenléte teljesen más célt szolgál a tengerentúlon. Míg nálunk egyfajta státuszszimbólummá vált a meglehetősen borsos árak, és csipetnyi adagok miatt, odaát a legolcsóbb, így minden réteg számára elérhető táplálkozási megoldást jelenti. Mindezek ellenére meglepő a hír, miszerint bezárt a rábafüzesi McDonalds.

Bezárt, mialatt mindenki az EU csatlakozás reményében pozitív jövőt jósolgat régiónknak, a határ közelsége és az ezzel járó tranzitforgalom miatt. Jogos a kérdés, hogy vajon hol éri meg egy gyorsétterem üzemeltetése, ha épp Nyugat-Európa kapujában nem? Erre valószínűleg csak az illetékesek tudnának megnyugtató és elfogadható választ adni, az egyszerű fogyasztó jobb híján retúrban leutazhat 12o kilométert, ha fékezhetetlen vágyat érez egy adag műeledel elpusztítására. Kritikát mellőzve, ez sovány vigasz az állás nélkül maradt egykori dolgozók számára, akik közül többen elhihették, hosszú évekre megtalálták a számításukat. A meglehetősen szűkös munkahelykínálat ismeretében helyzetük nem irigylésre méltó, a felajánlott végkielégítés vagy egy másik város éttermében betölthető állás közti döntés jóval nagyobb kockázat, mint egy globalizációellenes tüntető invitálása a morbiditás határát átlépő McAfrika névvel elátkozott ínyencség elfogyasztására.

Száz szónak is harmincöt a vége: minden bizonnyal lesz, aki nosztalgiázva gondol vissza mindenki “Meki”-jére, ám mi is maradunk egy páran, akik még mindig inkább a celldömölki resti szafttól csöpögő marhapörköltjében és a vasárnapi asztalon nyújtózkodó ormótlan rántott húsok vonzerejében hiszünk.

 

A Szentgotthárd Közbiztonságáért Közalapítvány közleménye

A Szentgotthárd Közbiztonságáért Közalapítvány számlájára a 2002. évben magánszemélyek jövedelemadójának 1 %- ából 29 302,-Ft támogatás érkezett, amelyet a közalapítvány a szentgotthárdi rendőrőrs technikai fejlesztésére fordít.

A támogatást ezúton is köszönjük.

Horváth Tibor

a kuratórium elnöke

 

 

Növekvő idegenforgalom az Őrségben

Országos szinten, főként az idegenforgalmi területeken az idén a forgalom visszaesését tapasztalták. Ennek ellenére úgy tűnik, az Őrségben az idei év a falusi turizmus szempontjából kimagaslóan eredményes, és az idénynek ebben a térségben még koránt sincs vége. Az év eleje viszonylag gyenge volt, de májustól folyamatos erősödés tapasztalható.

Bauer László, a Falusi Turizmus Szövetség elnökségi tagja szerint a növekvő érdeklődés egyik fő oka, hogy az Őrségi Nemzeti Park megalakulása felhívta a figyelmet erre a területre, másrészt az őriszentpéteri önkormányzat és a civil szervezetek, köztük főként az Őri Alapítvány, a korábbinál több és színvonalasabb programot szervezett. A programsorozat májusban kezdődött a Virágzás Napjaival, és októberben zárul majd a Természetesen Őrség Ökoturisztikai Szakvásárral.

Őriszentpéter mellett Kondorfa is központja a szolgáltatásoknak, az egyik vendégház vezetője, Schwarcz József a tavalyi forgalomhoz képest legalább 10 %-os emelkedésről számolt be. A vendégek döntő része Magyarországról érkezik, a forgalomra jellemző a három-négy napra családostul Budapestről, illetve az ország keleti részéről érkező turista. A szakemberek kérdésünkre elmondták a főszezonban jóval nagyobb az érdeklődés mint a rendelkezésre álló kapacitás, így ebből a szempontból nincs akadálya a további fejlesztéseknek.

Az Őrség hiányosságai között azonban meg kell említeni, hogy rossz idő esetén viszonylag kevés a lehetőség a szabadidő eltöltésére, a programok időjárás függőek, aminek oka az infrastruktúra viszonylag alacsony kiépítettségi szintje. Információink szerint a szakemberek folyamatosan dolgoznak a problémán, így az elkövetkező években a forgalom nagyobb arányú növekedésére lehet számítani az Őrségben.

 

 

Közlemény

A cserkészcsapat politikamentes szövetség. A gyerekek több mint kilencven százaléka kiskorú diák, szavazati joguk nincs. Így senkit nem támogathatnak a választásokon, ezt tévesen közölték az egyik jelölt választási kiadványában.

Sem a gyerekeknek, sem pedig a szüleinknek soha nem mondtam, hogy kire szavazzanak.

Polesznyák László

csapatparancsnok

 

 

TV-NÉZŐ: KUKUCS!

Soha nem sulykolták belém ennyire egyértelműen, melyik műsort is kellene jelképes tintafegyveremmel falhoz állítni. Naná, hogy a Nagy Testvérről (vigyázat, nem a volt Szovjetunió!!) van szó, aki végre, hosszú várakozás után megtisztel minket jelenlétével. Heteken át bőven volt időnk felkészülni a vészre, a harangok zúgtak, hála Till “Móka” Attilának és Liptai “Töltött” Klaudiának, aki szexcentrikus és bugyuta megnyilvánulásaival rendkívül jól előrevetítette, mit is követhet nyomon a nagyérdemű, úgy 15 hétig. Vagyis, hogy mit nem. Mert hiába hisszük azt, hogy akármi is eljátszódik a szemünk láttára, a bambulások vége mindig ugyanaz a nagy üres semmi. A játékosok idejének erőltetett kitöltése csak hamis máz, mely mögött ott a lényeg: összetörni a 12 balekot, karóba húzni az erkölcsi normákat, és mindehhez toborozni pár millió örökké éhes nézőt. Hiszen fajtánk titkon nagyon is szereti a konfliktusokat (főleg nézni), és egy zacsi ropi mellett nagyokat vihorászni más tévelygésein. A főműsoridőben leadott tusolási akció pedig a szükséges plusz, jutalom a nap végén.

Engem ez az egész egy legális kísérletre emlékeztet, ahol az alany rendhagyó módon jól érzi magát, persze csak ideig-óráig. Ez az unalmas időszak, a szemek kocsányosodása akkor indul, amikor valaki először nyúlja le a másik nőjét, vagy netán elmebomlasztó éhsége folytán a fél kiflijét. Ilyenkor illik kikiabálni anyusnak a konyhába: “Ezt figyi mamó, mingyá nekimegy!”. Aztán jöjjön a Kánaán, szisszenjen a kőbányai, és még a melóhelyi téma is adott. És akkor máris őszinte a vigyor, a foglalkozás elérte célját. Megszületett 12 darab mentálisan sérült “kényszersztár”, gazdára lelt a 15 milla és a nézőcsúcs a csillagok talpát nyaldossa. Hurrá, de jó nekünk, mi vagyunk a világ huszonvalahányadik országa, ahol a Big Brother megmutatta a valóság valóságát, olyannyira, hogy még cici is volt, meg satöbbi is.

Ezen a bohóclistán nyugodtan állhatnánk akár a 72. helyen is –ahogy labdarugó válogatottunk -, itt kevésbé fájna Zaire és Burkina Faso “gátlástalan” előzése.

 

 

 

Szentgotthárd – Vasszécsény 0 : 2 (0 : 2)

NB III-as bajnoki labdarúgó mérkőzés

2002. szeptember 7. Szentgotthárd, 200 néző.

Vezette: Körmendy.

Szentgotthárd: Szabó – Németh, Sarang, Papfalvi (Serfecz), Karsai – Erős (Hompasz), Korpics, Somfalvi, Bartakovics – Szőke (Kovács), Meskó.

Kiállítva: Karsai (második sárga lap miatt) 76. perc.

Az előző heti répcelaki pontszerzés után joggal reménykedtek a hazai szurkolók, hogy a csapat folytatja jó bajnoki szereplését, és győzelmet szerez a táblázaton mögötte egy ponttal és két hellyel lemaradó Vasszécsény ellen. Sajnos nagyot kellett csalatkozniuk a kis számban megjelenő nézőknek. Ugyanis a gotthárdi együttes ritkán látható gyenge produkcióval rukkolt ki a megyei rangadón.

A mérkőzés elején a vendégek támadólag léptek fel és a megszerzett labdákkal villámgyors akciókat vezettek a hazaiak kapujára. Ez meglepte Somfalviékat, nem tudták tartani a labdákat a hazaiak, valamint a kevés futás következtében nem tudtak eljutni Horváth kapujáig, a félpályát is alig lépték át, így nem volt váratlan, hogy a vendégek egyik veszélyes akciója góllal zárult. A gól nem rázta fel a hazai csapatot, továbbra is a rájuk eddig nem jellemző módon, lélektelenül, elképzelés nélkül futballoztak. A vendégek közben szereztek még egy gólt, és teljesen megérdemelten kétgólos előnnyel vonultak az öltözőbe. A szünetben Heiter László cserélt, de ez sem segített a gotthárdi csapaton. A Vasszécsény magabiztosan tartotta előnyét, masszívan védekezett, gyors támadásokat vezetett, míg az utolsó negyedórát az egész mérkőzésen indiszponáltan játszó Karsai kiállítása miatt 10 emberrel befejező gotthárdi csapatnak nem volt esélye a mérkőzés eredményének megváltoztatására.

A vendégek teljesen megérdemelten vitték el a három pontot Szentgotthárdról.

 

 

Attala SE – Szentgotthárd 6-2 (3275-3040)

NB I-es bajnoki teke mérkőzés

Szentgotthárd: Schwarz 508, Cserpnyák Á. 495, Dancsecs J. 517, Melus 537, László K. (Dunai) 493, László Gy. 490.

Ifjúsági

Attala – Szentgotthárd 4-0.

Zámodics 458, Teplicsek 457.

 

Sportfórum az SZVSE szervezésében

A Szentgotthárdi Város Sportegyesület 2002. október 2-án 18 órai kezdettel a Színházban sportfórumot szervez, amelyre szeretettel meghívja a polgármester-jelölteket, a képviselő-jelölteket, a város és környékének sportolóit, valamit a sportot kedvelő választópolgárokat.

A fórumon a polgármester-jelöltek tájékoztatást adnak arról, hogy megválasztásuk esetén milyen sportkoncepciót fognak képviselni. A képviselő-jelöltek is lehetőséget kapnak arra, hogy kifejtsék véleményüket a város sportjáról és saját elképzeléseikről.

Az SZVSE elnöksége arra kíváncsi, hogy az új képviselő-testületbe bekerülő jelöltek milyen elkötelezettek lesznek a sport iránt, milyen lehetőséget kívánnak biztosítani a sportolásra vágyó fiatalok számára.

A sportolóktól és a választópolgároktól azt kérjük, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg és kérdéseikkel segítsék elő városunk sportjának felvirágoztatását.

Rózsavölgyi László

ügyvez. elnök

 

Lipa kerékpártúra

Barangolás a burgenlandi szőlőhegyeken

A Szentgotthárdi Sportbarátok Egyesülete évadzáró biciklitúrát szervez szeptember 29-én, vasárnap az alábbi 75 km-es útvonalon:

Szentgotthárd – Heiligenkreuz – Grossmürbisch – Reinersdorf – Sterm – Kulm – Punitz – Güssing – Kleinmurbisch – Heiligenkreuz – Szentgotthárd.

Regsztráció: 8.30 – 9.00 a Hotel Lipa kertjében.

Részvételi díj: 500 Ft.

Szolgáltatások: kísérőautó és szerviz, szokás szerint ásványvíz, csokoládé és szőlőcukor.

Vacsora: a résztvevőket a hagyományokhoz híven ezúttal is a Lipában látjuk vendégül.

Felkészülés: a kerékpárok és a lábak legyenek jól felkészítve, mert a túra jó sok dombon át vezet, sisak ajánlott.

A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt.

 

 

Sakk-matt

E havi sakkfeladványunkban világos indul és a második lépésben mattot ad.

Világos: Kh1, Ve6, Bg8, Hc3, Fb3, gyalog: a2, b2, e3, f4.

Sötét: Ke8, Vc7, Ba8, Bc8, Hf8, Fb7, Fe7, gyalog: a6, e5, h6.

Kérjük kedves megfejtőinket, hogy megoldásaikat a szerkesztőség címére (9971 Szentgotthárd Pf. 5.) szíveskedjenek beküldeni.

Beküldési határidő: október 18.

A helyes megfejtők között a FEZO Kft. 1000 Ft-os ajándékutalványát sorsoljuk ki.

Augusztusi helyes megfejtésünk: 1. Fb6, ab6 2. Va8, matt.

Nyertesünk: Fritz Ferenc Szentgotthárd Deák F. u. 4.